Kormányinfó: A Bizottság elismerte, a magyar újjáépítési terv a legkiválóbbak között van

2022. november 30. 14:28

Gulyás Gergely szerint az Európai Parlamentben kialakult hangulat azoknak a bűne, akik hazugságokat terjesztenek Magyarországról.

2022. november 30. 14:28
null

Korábban beszámoltunk róla, hogy szerda délután 14:30-tól Kormányinfót tart Gulyás Gergely, Navracsics Tibor és Szentkirályi Alexandra. A délelőtt folyamán megírtuk, az Európai Bizottság másfél év után jóváhagyta a magyar helyreállítási tervet.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt mondta, hogy a Bizottság döntése nem okozott meglepetést. Van benne egy nagyon fontos elem, ez pedig az, hogy az újjáépítési alapra vonatkozó magyar nemzeti tervet elfogadásra ajánlják, ez jelentős előrelépés, az első alkalom, hogy hivatalos formában ezt bejelentették – fogalmazott a miniszter. A magyar nemzeti terv a legkiválóbbak között van – tette hozzá. Több mint másféléven keresztül folyt a nemzeti terv elfogadása, és ennek most meglett a gyümölcs.

Bíznak abban, hogy az Európai Bizottság mostani döntése megnyitja a lehetőséget a kohéziós pénzekről is a megállapodást. A felfüggesztésről azt mondta, hogy ez nem jelent újdonságot. Abban bízik, hogy a következő időszak vállalásait teljesíti a kormány, és meg tudják győzni a Bizottságot és a Tanácsot, hogy a felfüggesztést nem kell fenntartani – mondta a miniszter.

Eddig is az elveink fenntartása mellett kötöttünk kompromisszumot.

Amikor újrakezdtük a tárgyalásokat júniusban, nyitottság jellemez minket, el akarjuk érni a megállapodásokat az Európai Bizottsággal” – mondta Navracsics Tibor újságírói kérdésre.

A többi forrással kapcsolatban elárulta: a megállapodások elérésével 2023-ra minden forráshoz hozzáférhetünk. „Végig arra koncnetráltunk, hogy lehetőség szerint ezt a tárgyalássorozatot elválasszuk a politikai kérdésektől” – folytatta a miniszter.

Kérdésre válaszolva Navracsics elmondta: összességében sikeresnek ítéli meg a tárgyalásokat, amennyiben a forrásokról szóló megállapodásokat sikerül aláírni az év végéig. Hozzátette: nincs szükség rendkívüli ülésszakra a Brüsszel által támasztott feltételek teljesítéséhez. A kormány előtt álló konkrét feladatok között említette az antikorrupciós munkacsoport felállítását, a korrupcióellenes stratégia megújítását, és az igazságszolgáltatási módosításokat. 

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette:

az Európai Parlamentben kialakult hangulat azoknak a bűne, akik Magyarországról hazugságokat terjesztenek.

De a baloldalnak nem sikerült elérni a célját – tette hozzá. 

A miniszter szerint 

az Európai Parlament egyes frakcióinál nyílt magyargyűlölet tapasztalható.

A magyar baloldali képviselők pedig hergelik az EP tagjait hazánk ellen. Ez lehet az oka, hogy Magyarországgal szemben szigorúbban lép fel a bizottság.   

Kérdésünkre, hogy az Európai Tanácsban – amelynek még rá kell bólintania  a helyreállításai tervre – adódhatnak-e még problémák, Navracsics elmondta: a Tanácsban lesz még egy vita és egy szavazás, de bízik abban, a Tanács is hozzájárul a források folyósításához.

Másik kérdésünkre, hogy állhat-e újabb követelésekkel Brüsszel,  Navracsics elmondta: folyamatosan zajlanak a tárgyalások, a Bizottság is áll elő újabb javaslatokkal és a magyar kormány is. Az is előfordulhat, hogy a végrehajtás során is kiderül, hogy valami nem működik, ebben az esetben is lehet még változtatás. 

Navracsics ugyanakkor nehézségnek tartja, hogy

a Bizottság az utóbbi időben először az újságírókkal közli az álláspontját és nem a magyar kormánnyal. 

Gulyás Gergely közölte: amennyiben sikerül év végéig aláírni a partnerségi megállapodást, akkor januártól megkezdődhet a tanárok béremelése. Ez már csak az Európai Bizottságon múlik – tette hozzá. 

Az üzemanyag ársapkákról elmondta: aggasztó hírek érkeznek a benzinellátást illetően. Ha pedig az ellátásbiztonság veszélybe kerül, akkor van szükség változtatásra. Mint mondta a MOL-nak kell egyértelmű választ adni arra, hogy Magyarország benzinellátását képes-e biztosítani. 

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 292 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Belakiss
2022. december 01. 11:27
A legjobbak között... Ja.
szuchy
2022. november 30. 18:53
Melyik hazugságrol van szó ? Hazugság hogy " ötöd áron kapjuk a ruZZkiktol a olcsó orosz gázt" ?
pepita
2022. november 30. 18:33
Azért az mindent elmond a pénzek várható érkezéséről amit Navra az azt firtató kérdésre adott, hogy milyen sorrendben történik a szavazás. A uki hitel felvétel után fog következni a magyar pénzek folyósításáról szavazás. Én úgy érzem megint átvernek.
Zsolakomarom
2022. november 30. 18:27
410ig romanult a forint a "legjobb terv" hirere xDDD nem hiszed el ezt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!