Attila büszkén vallja, hogy ő bizony nem hajol el, ő ÜT, akár a ringben, akár a frontvonalban

„A szélsőjobboldali színházi pápa, Vidnyánszky Attila az Asszonyok a Nemzeti Egységért (mi másért) beszélgető estjén (téma: a nemzeti kultúra túlélési esélye, mi más) rendezvényén, az SZFE kancellár édesanyjának büszkélkedett a Harmadik Birodalom modorában, hogy aszondja: elfoglaltuk a liberálisok utolsó bázisát, az SZFE-t.

Határon túli magyarként úgy tartja, könnyebb megőriznie függetlenségét, amikor Orbán Viktor seggéből előbújva vívja kultúrharcát, melyben olyan szellemi óriásokra támaszkodhat, mint az ifjúnáci Demeter Szilárd. Attila büszkén vallja, hogy ő bizony nem hajol el, ő ÜT, akár a ringben, akár a frontvonalban. Állandóan csatázik, harcol, boxol, küzd, szaglik a macsóvér, büszke is rá ezerrel, hogy hőn szeretett népét szolgálja (tényleg?), és azokat a fiatalokat, akiket a saját iskoláján nevel (ha jut rá ideje) olyan gerinces hazafiakká (üsd, vágd), mint amilyennek magát is tartja, méltán.

Fáj a szívének, hogy a kritikusok mást szeretnek, s nem őt, pedig amikor einstandolta a POSZT-ot, s maga nevezte ki a zsűrit, láss csodát, minden díjat ő kapott: nyalták a kutyák a kezet, amely nekik enni adott. Mentorait könnyes szemmel idézi: Eperjes Károlyt a futóbolondot, és a nyíltan homofób, köpönyegforgató Kerényi Imrét. Sajnálkozik, hogy színészeit a Birodalmi Filmkamara nem látja el elégséges szereppel, és hogy az ukránok háborúja miatt most drágább lett a rezsi, ajándékba kapott milliárdjai sajnos fogyatkoznak, jaj.”

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd