Leszólta az ellenzéki politikusokat Pankotai Lili, és azt is elmondta, mit gondol Magyar Péterről
Az oktatási rendszerről, az ellenzékről és Magyar Péterről is elmondta véleményét Pankotai Lili egy podcastban.
Példamesét írt Pankotai Lilinek az Áder Jánost „bajszos fasz”-nak nevező a momentumot és a DK-t is megjárt baloldali aktivista.
Korábban beszámoltunk róla, hogy a tanártüntetésnek induló, aztán baloldali tüntetéssé váló október 23-ai megmozdulás során egy pécsi végzős gimnazista, Pankotai Lili egy slam poetry-re emlékeztető „művet” adott elő. Olyan magvas gondolatokkal tűzdelte az előadását, mint: „a faszomat bele az ideológiákba” vagy „azt hiszed ki tudod törölni a gondolkodást? A faszt!”.
Azóta már gimnáziuma is elhatárolódott a diáktól. A felszólalásról ezt írták: „Messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját” – fogalmazott Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium igazgatója.
Nagy Blanka is üzent Pankotai Lilinek, méghozzá ezzel a „példamesével”.
Emlékezetes: a momentumot és a DK-t is megjárt baloldali aktivista, először 2018-ban került a közbeszéd középpontjába, amikor egy kecskeméti tüntetésen nyomdafestéket nem tűrő stílusban szólalt fel:
„Üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát” – mondta Nagy Blanka.
Fotó: Ficsor Márton