„A történelem jó oldalára” állítaná a Momentumot Fekete-Győr András (VIDEÓ)

„Ennek van itt az ideje, ez a valódi, cselekvő ellenzéki politizálás most a Momentum számára” – jelentette ki a Momentum korábbi elnöke az ATV műsorában.

Gelencsér Ferenc szerint – írta a videós Facebook-posztjában – a megszállás szobrának nincs helye a Szabadság téren.
Gelencsér Ferenc videós Facebook-posztban számolt be arról, hogy két párttársával magyar zászlóval tekerték körül a Szabadság téri szovjet emlékművet. A Momentum elnöke azt írta, „Gyalázatos, hogy a mai napig Budapest főterén van a Szovjet megszállás emlékműve. Ha elvinni nem is tudtuk, egy kicsit alakítottunk rajta”.
Majd azzal zárta a bejegyzését, hogy az „igazi megoldás az lesz, ha végre kimondjuk az igazságot és aszerint cselekszünk: a megszállás szobrának nincs helye a Szabadság téren”.