Durván beleszállt Vásárhelyi és Vágó is a Momentumba

2022. október 23. 16:20

Mindkét DK-s közéleti személyiség szívére vette, hogy a momentumosoknak sikerült magyar zászlóval körbe tekerni a Szabadság téri szovjet emlékművet.

2022. október 23. 16:20
null

Mint ahogy arról lapunk is beszámolt, a momentumos Gelencsér Ferenc több párttársával együtt körbe tekerte magyar zászlóval a Szabadság téri szovjet emlékművet. A tettüket az ellenzékiek nem bírták szó nélkül hagyni. Vásárhelyi Mária a Facebook-oldalán üzent a „momentumos ifjaknak”:

Vagy már a ti időtökben is hiány volt történelemtanárból? Mert ha tanultatok történelmet, akkor tudnotok kéne, hogy a szovjet katonai emlékmű nem az orosz megszállók, hanem a II. világháborúban Európa és Magyarország felszabadítása során életüket vesztett katonák emlékét őrzi” – vettette a szemükre a DK-t nyíltan támogató szociológus. 

Hozzátette, a nagymamája „össze-vissza csókolta” az első szovjet katonát akit meglátott, „mert ez véget vetett a rettegésnek, a bujkálásnak, az üldöztetésnek és bár akkor még pontosan nem tudta, de sejtette, hogy véget ér a pusztítás, amelynek során közel száz közeli és távoli rokonát veszítette el”.

Vágó más irányból rúgott a momentumosokba

Bartus Lászlóhoz, az Amerikai Népszava főszerkesztőjéhez hasonlóan Vágó István DK-s politikus/exkvízmester is a magyar belpolitika felől rúgott bele a Momentumba. Vágó kiemelte, hogy a Momentum 2022-es akciója nagyon hasonlít Novák Előd 2015-ös kalapácsos akciójához:

Nyitókép: MTI/YouTube-képernyőkép/Facebook-képernyőkép 

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2022. október 28. 12:08
"...Durván beleszállt Vásárhelyi és Vágó is a Momentumba." HELYES. HOLLÓ A HOLLÓNAK--BALLIBÉKNÁL--KIVÁJJA A SZEMIT. EZ NÁLUK MÁÁNCSK IGY MEGYEN....
Deotex
2022. október 26. 08:34
"ha tanultatok történelmet, akkor tudnotok kéne, hogy a szovjet katonai emlékmű nem az orosz megszállók, hanem a II. világháborúban Európa és Magyarország felszabadítása során életüket vesztett katonák emlékét őrzi" Az elhunyt megszállók attól még ugyanúgy megszállók.
polárüveg
2022. október 24. 15:07
Zűr az űrben, vagy űr(es fejek) a zűrben. Mindegy is, bukta.
Petykabá
2022. október 24. 12:46
"nagymamája „össze-vissza csókolta” az első szovjet katonát" aztán jól megerőszakolta az egész hadtest a nagyit gondolom... ... mint ahogy a többi nővel csinálták ezek a jó szovjet katonák...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!