Három napot ülésezik a héten az Országgyűlés, hétfőn több, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges törvényjavaslat szerepel a napirenden. A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Koltai Imre (MSZP) volt országgyűlési képviselőről. A napirend előtti felszólalások és a napirend elfogadása után megvitatják az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, majd szavaznak is az előterjesztésről.
A törvényjavaslat egy teljesen új, a büntetőeljárási szabályozásban eddig ismeretlen eljárást vezet be a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmények esetén.
A határozathozatal után interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el. Ezt követően bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitáit folytatják le. A napirenden szereplő mind a négy törvényjavaslat az Európai Bizottsággal való megegyezéshez szükséges. A jogalkotási törvényt azért módosítják, mert a kormány vállalta, hogy a jogszabálytervezetek kilencven százalékát társadalmi egyeztetésre bocsájtja. Egy másik törvényjavaslat lehetővé teszi az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatását.