Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor egy „történelmi törpe”

2022. október 04. 12:11

„Nagy hang, kis képesség. Egyelőre több a kudarc, mint a valóságos győzelem” – írja a DK-vezér.

2022. október 04. 12:11
null

A Demokratikus Koalíció elnöke „Törpe” címmel írt Facebook-bejegyzést Orbán Viktorról. Gyurcsány Ferenc szerint a kormányfő „pár forintért eladná” a magyar nemzet lelkét.

„A Törpe nem törpeállamot vezet. Úgy két-három százalék az egészhez képest. Ez nem kevés. Vannak kisebbek és nagyobbak is. A Törpe pipiskedik, ágaskodik, mióta csak van. Nem szeret törpe lenni. Sejtem, lehetnek fiatalkori becsípődései is. Csak gondolom.

Nagy hang, kis képesség. Egyelőre több a kudarc, mint a valóságos győzelem”

– így bocsátkozott fejtegetésbe Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán.

A parlament őszi ülésszakának első napján Orbán Viktor többek között azt mondta napirend előtti felszólalásában, hogy „az energia területén mi, Európa törpék vagyunk”, Oroszország pedig óriás. „Most látok először olyat, hogy a törpe vet ki szankciót egy óriásra” – tette hozzá a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc erre utalva azt írta: „Mondja ezt a Törpe, aki egy évtizede megy szembe saját, országánál egyébként ötvenszer nagyobb közösségével.

Úgy olvasom, a tudathasadás gyógyítható. A kóros hazudozás is.”

Gyurcsány Ferenc szerencsétlen törpének nevezte Orbán Viktort, akiről azt írta: „mentegeti a gyilkost, és azért érvel, hogy ne büntessük őt és országát emberek ezreinek haláláért”. Majd így folytatta: „Nem tudom, annak idején mennyibe került a francia államnak a nyaktiló, a guillotine megépítése, felállítása, a hóhér díja. Nem tudom, hány souval lett volna olcsóbb a vekni, ha az állam lemond a büntetés fejmetsző eszközéről. De

azt látom, hogy a rongy magyar kormányfő pár forintért eladná a magyar nemzet lelkét, a szomszédos Ukrajna becsületét, épségét.

Rongy ember. Piszkos. Történelmi Törpe. Meg egyébként is” – hangsúlyoza Gyurcsány.

Kapcsolódó

Hont Gyurcsánynak: Végre! Elérkeztünk a méltó színvonalhoz

A publicista kommentálta a volt miniszterelnök „törpézését”. Bővebben!

A publicista kommentálta a volt miniszterelnök „törpézését”.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
norbert1970
2022. október 05. 11:00
Feri te nyomi vagy, mert ha nem lennél az akkor már rég észre vennéd hogy a magyar emberek nagy része undorodik tőled. Lecserélhetnéd öregecskedő feleségedet és elhúzhatnál a Kajmánszigetekre és el élnél az Offshore cégektől oda utalt pénzeidből. Mindenkinek jobb lenne még a pártársaidnak is mert nem kéne szégyenkezniük mikor betépve hablagyolsz.
foldizs
2022. október 04. 17:11
"Harc, harc, harc, ágyú, harc!"
zoli1
2022. október 04. 16:55
Egyébként sztem Fleto nem Orbánra dühös hanem a választókra. Csak őket nem meri bántani.
Hill
2022. október 04. 16:34
Te gyógyító vagy, alkesz lóbaszó?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!