Végképp embertelenné vált a toborzás Ukrajnában: gázt engedtek egy autóban ülő férfira
Saját honfitársaikat küldik minden eszközzel a halálba az ukrán toborzók. Gyomorforgató jelenetek.
Az ukrán-orosz háborúról írt könyvet Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a bemutatón úgy fogalmazott, az „elején vagyunk valaminek”, ami eszkalálódhat, és az egész világra kiterjedhet.
Magyarország számára a minél gyorsabb béke a megoldás az ukrajnai helyzet okozta nehézségekre – mondta Schmidt Mária történész Látlelet az orosz-ukrán háborúról című könyvének bemutatóján csütörtökön Budapesten.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója közölte: Oroszország nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a háborút, az Egyesült Államok pedig nem engedheti meg, hogy Ukrajna elveszítse azt.
Az „elején vagyunk valaminek”, ami eszkalálódhat, és az egész világra kiterjedő lehet – tette hozzá.
Schmidt Mária azt mondta:
„a dolgokat Washingtonban döntik el”, és ezt az egész világnak tudomásul kell vennie.
Az előző amerikai elnök, Donald Trump politikája az volt, hogy a fő ellenség Kína, nem szabad más frontokat nyitni, nem szabad az energiákat a "demokráciaexportra fecsérelni". Ez érvényes most is, csak először Oroszországgal – és ezen keresztül Európával – számol le az Egyesült Államok, aztán következhet Kína – fogalmazott a történész. „Amerika nem jobb, hanem gyengébb Oroszországot szeretne” – fűzte hozzá Schmidt Mária.
Kifejtette: a cél az orosz energia feletti ellenőrzés megszerzése, Kínától elzárása. Az orosz energiát nem fogják beengedni Európába, csak ha az Egyesült Államok rendelkezik felette. A németek „belehalnak ebbe”, de mégsem mernek változtatni - közölte a szerző.
„Európának nem osztottak lapot”
A történész azt hangsúlyozta, hogy az európai vezető réteg nem alkalmas feladatai ellátására, ezt jelzi, hogy előkészítetlenül vágott bele az Oroszország elleni szankciós politikába.
, s ebben a helyzetben nemhogy Magyarországnak, de Európának sem osztottak lapot – jegyezte meg.
„Mi az amerikai birodalom perifériáján vagyunk” – mondta Schmidt Mária, hozzátéve: Magyarország a NATO és az EU tagja, számára nincs másik oldal. "Kis ország vagyunk", valami más megoldást kell keresni az orosz gáz helyett - hangoztatta.
Kiemelte: Magyarország számára a minél gyorsabb béke lehet a megoldás. „Nekünk a kultúrára kell összpontosítani, a kultúra megtartó erő” – közölte Schmidt Mária.
Békés Márton történész, a XXI. Század Intézet igazgatója a Terror Háza Múzeumban tartott bemutatón arról beszélt, hogy a könyvnek három rétege van: az orosz-ukrán háború; az Ukrajna területén folyó „proxiháború, melyet az Egyesült Államok és Oroszország vív”; valamint az energiáért folyó harc.
– mondta Békés Márton.
Schmidt Mária Látlelet az orosz-ukrán háborúról című kötetét a XXI. Század Intézet zsebkönyvsorozatában jelentette meg a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány.
A könyvbemutató beszélgetést alább tekinthetik meg:
***
(MTI / Mandiner)
Nyitókép: Terror Háza Facebook-oldala