Mándoki László: Isten veled, Szakcsi barátom!

2022. október 04. 10:32

Megható sorokkal búcsúzott zenésztársától a Mandoki Soulmates frontembere.

2022. október 04. 10:32
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, vasárnap, életének 80. évében elhunyt Szakcsi Lakatos Béla Érdemes Művész, zongorista és zeneszerző.

A művésztől Orbán Viktor miniszterelnök és számos zenésztársa is elbúcsúzott. Többek között Mándoki László, a Mandoki Soulmates nevű formáció frontembere is.

Isten veled Szakcsi Barátom!

A madarak is elfelejtenek énekelni mert gyászban vagyunk.

Annyi mindent köszönhetünk neked Szakcsi bátyám! 
Köszönöm, hogy felkaroltál 1973-ban, és ahogy drága Júlia lányomat felkaroltad  2018-ban
.

A zene és az emberség. Ez voltál Te itt a földön.

Az egyedülálló csodálatos munkásságodról most mindenki a legnagyobb tisztelettel és szeretettel emlékezik, hisz TE magad vagy a magyar zene egyik legbefolyásosabb művészi személyisége” – írta Mándoki. 

Majd felidézte az augusztus 19-i koncert előkészületeit. 

„Egy óra és tíz perc után vittelek volna a színpadra az első nagy szólódra, sajnos ekkor állították le a koncertet, és Te ott álltál összeölelkezve Al di Meolával, Mike Sternel, Richard Bonával, Randy Breckerrel, és vigasztalhatatlanul néztünk egymásra,….. szomorú szemekkel támogattál mindannyiunkat és azt mondtad, hogy még sokat fogunk együtt muzsikálni…..

Az ég most magához hívott és ezt túl korán tette….” – folytatta az előadó.

„Jack Bruce, Michael Brecker, Victor Bailey, Jon Lord, és Greg Lake befogadtak a mennyei zenekarukba”

„Isten veled és most, hogy Jack Bruce, Michael Brecker, Victor Bailey, Jon Lord, és Greg Lake befogadtak a mennyei zenekarukba tovább játszanak veled...mi itt a földön bepróbáltunk már együtt

(...)

Nyugodj békében!” – zárta búcsúbeszédét Mándoki László.

Az eredeti bejegyzést alább olvashatják:

„Rest In Peace Brother Szakcsi!

You will play beautiful music forever with our mutual soulmates in heaven…..

Isten veled Szakcsi Barátom!

A madarak is elfelejtenek énekelni mert gyászban vagyunk.

Annyi mindent köszönhetünk neked Szakcsi bátyám!

Köszönöm, hogy felkaroltál 1973-ban, és ahogy drága Júlia lányomat felkaroltad 2018-ban.A zene és az emberség. Ez voltál Te itt a földön.

Az egyedülálló csodálatos munkásságodról most mindenki a legnagyobb tisztelettel és szeretettel emlékezik, hisz TE magad vagy a magyar zene egyik legbefolyásosabb művészi személyisége.

A GRP felvételeidért lehettem felelős, és ez milyen csodálatos érzés volt, a müncheni stúdiónkban felvett albumodat a GRP vezetőknek New Yorkban megmutatni és az átszellemült arcukon a boldog mosolyt látni, ahogy hallgatták egyedülálló zseniális játékodat.

Te lettél a zenekarunknak egyik oszlopos magyar tagja, különösen a HUNGARIAN Pictures felvételek és az ahhoz tartozó koncertek után még erősebb lett köztünk a baráti és művészi kötelék.

Az utolsó “kép” veled?

A csodálatos kreatív próbák után a régi klubbunkban a Bem rakparton augusztus 19 este 7.-kor elkezdtünk a Szentháromság téren játszani.

Egy óra és tíz perc után vittelek volna a színpadra az első nagy szólódra, sajnos ekkor állították le a koncertet, és Te ott álltál összeölelkezve Al di Meolával, Mike Sternel, Richard Bonával, Randy Breckerrel, és vigasztalhatatlanul néztünk egymásra,….. szomorú szemekkel támogattál mindannyiunkat és azt mondtad, hogy még sokat fogunk együtt muzsikálni…..

Az ég most magához hívott és ezt túl korán tette….

Gyász és fájdalom a szívünkben és őszinte részvétünk Katikának, a fiaitoknak, az egész családnak és mindenkinek aki szeretett és tisztelt.

Drága Szakcsi Bátyám!

Isten veled és most, hogy Jack Bruce, Michael Brecker, Victor Bailey, Jon Lord, és Greg Lake befogadtak a mennyei zenekarukba tovább játszanak veled…. mi itt a földön bepróbáltunk már együtt. Isten veled, mindannyiunknak örökre mestere és példaképe maradsz.

Nyugodj békében!

Egy nemzet siratja együtt a nagyvilággal csodálatos elvesztett művészét.

Nyugodj békében!”

Kapcsolódó:

A nyóckerből a jazz géniuszai közé: Szakcsi Lakatos Béla halálára
Meghalt a virtuóz, akit az idő múlása itthon is arra a polcra fog helyezni, ahová való, a valaha élt legnagyobb magyar zenészek közé. Külföldön értették. New Yorktól Párizsig tudták, hogy ki az a Szakcsi, a legnagyobbak keresték a barátságát.
Bővebben...

Nyitókép: Mandoki Soulmates Facebook-oldala

 

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ólat a trolloknak
2022. október 04. 11:58
Hatalmas ember volt az öreg harcos. És eszméletlenül tehetséges volt. Meghallgattam volna egy kétzongorás koncertet vele és Jon Lorddal :-)
Senki Alfonz
2022. október 04. 11:05
Ki az a senki Szakcsi Lakatos mellett?? Valamelyik road?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!