Két liter talán túlzás! – szólt az eladó a késes rablónak, aki sok bort akart magával vinni

2022. október 15. 20:40

Az engedelmes bűnöző kicserélte az italt egy kisebbre.

2022. október 15. 20:40
null

Az Egri Járási Ügyészség bíróság elé állította azt az ötvenes éveiben járó férfit, aki szerdán egy 26 centiméteres késsel a kezében rabolt el egy palack bort egy Heves megyei dohányboltból. 

A Telex vette észre a Heves Megyei Főügyészség Rejtő-regénybe illő történtet rejtő közleményét, amely szerint a gyanúsított kora délután ment be az üzletbe, ahol megvárta, amíg az előtte álló vevő távozik, majd a pult mögé „lavírozta magát” és egy műanyag nyelű konyhakéssel rátámadt az eladóra.

A trafikosnak rövid tusakodás után sikerült elhárítania a támadást, „de az erőszaknak csak akkor lett vége”, amikor megígérte a támadónak, hogy elvihet egy üveg bort, ha nem bántja őt. „Erre a rabló nyomban magához vett egy kétliteres borospalackot a polcról, ám

A támadó erre kicserélte a bort egy kisebb kiszerelésűre, majd azzal a kezében elhagyta a tetthelyet – derült ki a közleményből.

Három és fél év letöltendőre ítélte a rablót a bíróság

Az ügyészség azt is ismertette, hogy a bűncselekmény elkövetése után nem sokkal az elkövetőt elkapták a rendőrök, és soron kívül bíróság elé állították. A bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás miatt három és fél év letöltendőre ítélte, de

az ügyészség szerint minimum öt évre kellett volna, így súlyosbításért fellebbeztek.

A vádlott és a védője egyaránt enyhítésért fellebbezett, így az ügyben majd az Egri Törvényszék hoz jogerős döntést – írta a Heves Megyei Főügyészség.

Az esetet a biztonsági kamera is rögzítette. A felvételt ITT tekinthetik meg.

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2022. október 16. 17:35
Gyors, igazságos és az ismétléstől visszatartó a megoldás. A politikusokkal szennyezett ügyekben hasonló jókat!
tailor
2022. október 16. 09:39
közben elszégyellte magát ..... nem úgy mint poszt.komm. "elit" ....
Ricsibmf
2022. október 16. 02:53
Van olyan bor, amit ha megitatnának vele elég büntetés lenne!
Paskai
2022. október 15. 23:05
Szerintem a hajléktalan a tél elől menekül a böribe és direkt csinálta. És ezek a professzionális hatóségok el is kapták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!