Ő volt Apró Antal, aki a kommunista érdemeiért megkapta azt a villát, ahonnan Dobrev ellenállást hirdet

Dobrev Klára utcára szólította az embereket október 23-ra. A DK EP-képviselője nem hirdetett forradalmat, lázadást, viszont a pénteki Facebook-posztjában közölte, hogy ő harcos ellenálló, aki kész és képes a hangos tiltakozásra. Ezzel önmagában nem lenne probléma, hiszen egy politikusnak ez – is – a dolga, ám az finoman fogalmazva is disszonáns, hogy mindezek a felhívások az Apró-villában születnek. Persze senki nem tehető felelőssé a rokonaiért, így Dobrev sem a nagyapja bűneiért, de azért nem árt, ha tudjuk, ki is volt Apró Antal.

Szürke eminenciás

Évtizedeken át a hatalom első vonalában szolgált, amit a moszkvai és hazai kommunista elvárásrendszerhez való rugalmas alkalmazkodóképessége tett lehetővé. A kommunista pártelit tagja volt, a hosszú pályája és a magas beosztásai ellenére a neve a köztudatban mégsem forrt össze a szocialista rendszerrel, ami leginkább azzal magyarázható, hogy

1913. február 8-án született Szegeden, Apró Piroska 19 éves, római katolikus vallású szakácsnő törvénytelen gyermekeként, apja ismeretlen. A házasságon kívül született gyermekekre akkoriban vonatkozó szokás szerint anyja vezetéknevét kapta meg, aki nem tudta ellátni, ezért árvaházban adta. Az elemi iskola elvégzése után Makón, majd Budapesten szobafestőként dolgozott. 1930-tól tagja a Magyar Építőmunkások Szövetségének, 1931-ben lépett be az illegális kommunista pártba, itt formálódott az egész életét meghatározó politika- és társadalomképe. Többször letartóztatták és internálták, fél évig a szegedi Csillag börtön vendégszeretetét is élvezhette. 1944 szeptemberében a Békepárt Központi Bizottságának tagja lett, megbízták az ellenálláshoz szükséges fegyverek beszerzésével.

1945. január 22-étől a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetősége (KV) Szakszervezeti Osztályának a vezetője, februártól a KV Tömegszervezetek és Tömegmunka Osztály irányítója lett, majd az 1945. április 13-án létrehozott KV Szakszervezeti Bizottság élére került. 1945-től országgyűlési képviselő is. 1946 májusától az MKP Politikai Bizottságának (PB) pót-, majd rendes tagja, októbertől részt vett a Szervezőbizottság munkájában. 1948-ban tagja az MKP-SZDP (Szociáldemokrata Párt) Közös Szervezőbizottságának. 

Beszédet mondott Rajk László temetésén

1948 és 1951 között a Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) főtitkára volt. Rákosi Mátyás és Gerő Ernő bírálta „szindikalizmusa” miatt, a Kádár-perben pedig majdnem vádlott lett. 1949 augusztusától 1952. január elejéig, valamint 1953 júliusa és novembere között az Elnöki Tanács tagja. 1952 elején építőanyag-ipari miniszter, majd a minisztériumok összevonása után 1953 júliusától az építésügyi miniszter első helyettese lett.

1953 júniusában kikerült a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Politikai Bizottságából (PB), de novemberben visszaválasztották és ekkor a Minisztertanács elnökhelyettese is lett. 1956. június 16-án a Hazafias Népfront (HNF) Országos Tanácsának elnökévé választották. Ezt a funkcióját 1957-ig töltötte be. 1956. október 6-án beszédet mondott Rajk László és kivégzett társai temetésén.

Október 27-étől Nagy Imre nemzeti kormányában a Minisztertanács elnökhelyettese és építésügyi miniszter. Október 28-án bekerült a párt irányítására létrehozott elnökségbe. Az 1956-os forradalom után kinevezték a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnökének.

1956. november 2-án a tököli szovjet parancsnokságra menekült, majd Szolnokra vitték. November 4-étől a Kádár-kormányban az iparügyek felelőse. 1956. november 7-étől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Intézőbizottságának (IIB) tagja, 1957-ben a Minisztertanács elnökhelyettese.

Ő vette át a szent koronát

Személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét; 1958. június 17-én ő jelentette be az Országgyűlésben Nagy Imre és három társa kivégzését, amelyet a „nép jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett. Az MSZMP KB határozata alapján ezen érdemeiért a budapesti Szemlőhegy utcában kiutalták részére a nagypolgári Lovassy-Stürmer orvoscsalád volt villájának nagyobbik lakrészét. (Erről részletesen itt olvashat.) A nép körében az 1956 utáni keményvonalas megtorló politikát támogató fellépése miatt vált hírhedtté, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány másik két vezető személyiségével együtt mint „Kádár-Apró-Dögei”-t emlegette a pesti közbeszéd.

1958. január végétől 1961 szeptemberéig a Minisztertanács első elnökhelyettese volt. 1971-ig Magyarország állandó képviselője a KGST tanácsában. 1971. május 12-én felmentették addigi tisztségeiből, majd az Országgyűlés elnökévé választották. Ezt a pozíciót 1984 decemberéig töltötte be. 1978. január 6-án ebben a minőségben ő vette át a magyar nép nevében Cyrus Vance amerikai külügyminisztertől az Egyesült Államok által visszaszolgáltatott Szent Koronát. 1973-ban a Szovjetunióban megkapta az Októberi Forradalom érdemrendet.

1980-ban kimaradt a Politikai Bizottságból (PB), majd az 1988 májusi pártértekezleten a Központi Bizottságból (KB) is. 1989. március 8-án lemondott a parlamenti képviselői mandátumáról és visszavonult a politikától.

Kommunistából tőkéssé vedlett család

Három gyermeke született, Antal, János és Piroska, ez utóbbi hozzáment Petár Dobrevhez, az ő lányuk Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége. Dobrev tehát annak a kommunistából tőkéssé vedlett posztkommunista családnak a sarja, amely a rendszerváltáskor nemcsak

„A család ekkor az átlagemberek számára láthatatlan volt, de a velük ezer szálon összefonódó MSZP-n keresztül jó hozzáférésük volt a közhatalomhoz, ami elengedhetetlen volt üzleti érdekeltségeik fenntartása szempontjából” – írja róla Lánczi Tamás az Egy befolyásos család története című cikkében.

Nyitókép: Apró Antal parlamenti képviselő beszél az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján.MTI Fotó: Soós Lajos