Az Apró-villa: a Szemlőhegy u. 42. története

2012. július 20. 07:38

1952-ben az ingatlant államosították, de lehet hogy már előtte Flankot elköltöztették. A villát nem lakásként hasznosította a Magyar Állam: kormány- illetve pártszabóság működött benne.

2012. július 20. 07:38
Ungváry Krisztián
titkosbudapest.hu

„1952-ben az ingatlant államosították, de lehet hogy már előtte Flankot elköltöztették. Az ingatlant azonban nem lakásként hasznosította a Magyar Állam: kormány- illetve pártszabóság működött benne. 1958-ban eredeti bútorai már régen nem voltak meg, amikor az épület első emeletét Apró Antalnak, a minisztertanács elnökhelyettesének, földszintjét a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztjéig jutó és koncepciós ügyekben hozott, halálos ítéletei miatt rettegett Jahner-Bakos Mihálynak és nejének utalták ki (Apró volt Kádár után a leghosszabb ideig az MSZMP legfelsőbb szerve, a Politikai Bizottság tagja). Egy kis szobát a kormányőrség használt és az objektum közvetlenül szomszédos volt Kádár villájának hátsó telkével, olyannyira hogy a pártfőtitkár és Apró gyakran beszélgettek a telek határa mellett sétálva is. Az 1960-as években a bauxitbetonból épült és egyébként is leromlott állagú épületet szinte teljesen szét kellett verni, falába új teherhordó betonoszlopokat építettek és a tetőtérben két szoba lett kialakítva. Nyílászárói eredetiek maradtak, mivel a festő és mázoló végzettségű Apró ezeket kétévente a kormányőrökkel leszedette és saját kezűleg ápolta lenolajjal, gittel és festékkel. (...)

Az épület 1992-ben a II. kerületi Önkormányzat tulajdonába ment át, 1995 februárjában viszont (leszámítva két garázst ami továbbra is önkormányzati tulajdonban maradt) eladták korábbi bérlőiknek, az Apró-család tagjainak illetve Jahner-Bakos Mihálynénak – a kor gyakorlatának megfelelően áron alul: a kevesebb mint 9 millió forintért vett 159 négyzetméteres lakás tulajdonjogát nem sokkal később a Fittelina Kft. szerezte meg kétszer annyiért. Nem elhanyagolható különbség továbbá, hogy az első vételár esetében csupán 10%-ot kellett készpénzben fizetni, a maradék összeget pedig 25 év alatt törleszthette a vevő. Hozzá kell tenni azonban hogy ezek a feltételek nem ennek a villának tulajdonosaira voltak szabva: a rendszerváltás után azok, akik korábban jobb állami ingatlanok bérlői voltak, minden esetben ilyen kedvező feltételeket kaptak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajdú Sógor
2012. július 20. 12:07
Ennek az Ungvárinak ez korábban nem jutott eszébe? Amúgy ez is az Ungvári-klán tagja?
Obulus
2012. július 20. 10:28
Jó lenne elolvasni az Orbán villa igaz történetét is. Azt, hogy Orbán szolnoki panellakásából, hogy lett 400 négyzetméteres, 200-220 millió forintot érő villa. Miközben csak egy vállalkozása volt, a Fidesz.
Kronikas
2012. július 20. 09:42
gyurcsány napok a mandineren?
Rettenetes
2012. július 20. 09:19
"...Nem elhanyagolható különbség továbbá, hogy az első vételár esetében csupán 10%-ot kellett készpénzben fizetni, a maradék összeget pedig 25 év alatt törleszthette a vevő...." (a megállapított vételárat - ami a valódi érték 10-15 %-a volt - készpénzzel azonnal ki lehetett fizetni, akkor 50 % kedveznénny járt.) "...Hozzá kell tenni azonban hogy ezek a feltételek nem ennek a villának tulajdonosaira voltak szabva: a rendszerváltás után azok, akik korábban jobb állami ingatlanok bérlői voltak, minden esetben ilyen kedvező feltételeket kaptak..." Ez így van, nem csak az állami, de a tanácsi bérlakásokat, tanácsi lakássá történő átminősítés után a különböző szolgálati lakásokat (BM, HM, stb.), hasonló konstrukcióban lehetett megvásárolni. Az, hogy ki mihez hogyan fért hozzá, az más kérdés. A budai és pasaréti villák tömege került így át az éppen aktuális bérkőhöz, akik közül sokan szinte azonnal megváltak az ingatlantól, a valódi értéküknek közel megfelelő áron. Ha ezek most mind vizsgálat alá kerülnének (pl. adóbevallási szempontból), nagyon sok ember kapkodna a fejéhez...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!