Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága javaslatot tesz a képviselői eskütételre vonatkozó szabályok jelentős módosítására – írja a hvg. A portál szerint Hadházy Ákos példája alapján az állásfoglalás szerint érdemes módosítani a hatályos szabályozást, mert az „az eskütétel kérdésében is a jóhiszemű joggyakorlás általános elvéből indult ki, azonban az adott esetben az Országgyűlés azzal szembesült, hogy egyes képviselők – visszaélve a választók beléjük vetett bizalmával – tudatosan figyelmen kívül hagyják a jogaik jóhiszemű gyakorlására, valamint feladataik teljesítésére vonatkozó kötelezettségüket.”
Ez alapján a javaslattervezet szerint ki kell dolgozni a részletszabályokat oly módon, hogy:
- A képviselői eskü pótlólagos letételére lehetőséget kell biztosítani
- A póteskühöz képviselőnek kérelmet kell benyújtania, amiben meg kell jelölnie az eskütételről való távolmaradás indokát
- A kérelem elbírálása során lehetőség szerint figyelemmel kell lenni arra, hogy a távolmaradásra a képviselőnek felróható okból, vagy önhibáján kívül került sor.
- A szabályozás nem eredményezheti azt, hogy az önhibáján kívül képviselői jogait gyakorolni nem tudó képviselő hátrányosabb helyzetbe kerüljön annál, mint aki szándékosan megtagadja a parlamenti munkát.
- A szabályozás tartalmazzon egy végső határidőt az eskü pótlólagos letételére.
- Az eskütételtől való távolmaradás meghatározott határidőn belül történő igazolásának elmaradása a képviselői mandátum elvesztését eredményezhesse.
A hvg szerint a tervezett változtatások nem érintik Hadházy Ákos konkrét ügyét, ő hamarosan esküt tehet. Hadházy az egyetlen képviselő a 199 tagú parlamentben, aki nem tett még esküt.
Kapcsolódó
Hadházy Ákos pénzt kér követőitől, miután nem tette le az esküt az alakuló ülésen
Hadházy Ákos szerint „nem kell nagy összegekre gondolni”, hatmillió forintot szeretne összegyűjteni erre a nyárra. Bővebben...
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor