Íme egy közgazdász őszinte vallomása: Ezerszer inkább élnék Miskolc vagy Eger környékén, mint egy random román településen

„Ennyire hihetőek a román fejlettségi mutatók” – jegyezte meg ironikusan Sebestyén Géza.

Az MNB korábbi elnöke nem érti Gyurcsány Ferencet.
Bod Péter Ákos szerint normál viszonyok között elégséges a tartalék, és egy esetleges változás esetére is vannak megoldások, éppen ezért a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke nem érti, mire gondolt Gyurcsány Ferenc a technikai államcsőddel kapcsolatban.
„Egy állam nehezen megy csődbe a saját valutájával, mert tudja szaporítani a forintot a magyar állam, persze akkor infláció lesz. A külföldi adósság az más ügy, mert azt fizetni kell, ha nem, akkor fellépnek mindenfajta bonyodalmak, de akkor is vannak egyeztető fórumok, és a Nemzetközi Valuta Alap pontosan azért létezik, hogy elkerüljék ezeket, tehát nagyon ritkán fordul elő” – ismertette a szakember az ATV-ben.
Bod Péter Ákos hozzátette: Magyarországnak sok gondja van, a külső egyensúly romlik, de technikai államcsődről beszélni korai és fölösleges.
Kép: Ficsor Márton