Feljelentést tett a bíró Szilágyi Liliána édesapja ellen

2022. szeptember 20. 15:26

Évekre börtönbe kerülhet Szilágyi Zoltán.

2022. szeptember 20. 15:26
null

Rendőrségi nyomozás indul Szilágyi Liliána ügyében – írta a life.hu. Mint ismert, az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő még 2021 végén állt nyilvánosság elé, hogy elmondja, édesapja, a korábbi olimpikon Szilágyi Zoltán éveken át zaklatta és bántalmazta őt.

Szilágyi Zoltán a Liliána által elmondottakat többször cáfolta, majd becsületsértési pert indított lánya ellen. Az ügy pénteki tárgyalásán Liliána vallomása alapján a rágalmazási pert a bíró felfüggesztette, és feljelentést tett, így

a volt úszónő apja ellen nyomozást indítottak

–  húzták alá.

Tizenkilenc tanút hallgatnak meg az ügyben

Az üggyel kapcsolatban Szilágyi Liliána ügyvédje a Borsnak is nyilatkozott. Keviczki István azt mondta: a becsületsértés miatt indult ügyekben lehetőség van úgynevezett valóságbizonyításra, és az erre irányuló indítványuknak a bíróság helyt is adott.

Ezzel összefüggésben összesen 19 tanút – köztük Szilágyi Liliána édesanyját –  jelentették be a bíróság előtt. 

Nyitókép: Szilágyi Liliána Facebook-oldala

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MoKaFi
2022. szeptember 23. 14:07
Hiszem, hogy Liliána igazat mond. De sajnálom, hogy ennek akkor is rossz vége lesz, ha a bíróság neki ad igazat. Voltam hasonló szituációban, de az én apám megváltozott, megbánta a bántalmazásokat... én pedig nyugodt szívvel meg tudtam bocsátani. Azóta nem téma. Tiszta lap és boldog felnott kor lett a jutalmam. Liliána sajnos ugyanezt ezt addig nem kaphatja meg, ha az apja nem száll magába.
Kalo861
2022. szeptember 23. 11:06
Most ez a divat? Ha engem verne, és megeroszakolna valaki, akkor legalább zárt tárgyalást kernek. Ez a lány meg hetente címlapon akar lenni. Nem lennék meglepve, ha csak az ő agyába létezne az egész történet, vagy szándékosan találná ki
enes
2022. szeptember 21. 16:53
Bevallom, hogy ilyet még soha nem hallottam: bíró tesz feljentést És egyúttal bejelenti elfogultságát, az ügy áthelyezését kéri?
Az Én Jobbik Részem
2022. szeptember 21. 15:56
Három tényre felhívnám a bírónő figyelmét: 1.) Liliána edzője az a Túri György volt, aki többek között Cseh Lacikát is verte. (Lacika okos fiú és több európabajnoki aranya van, mint Krisztikének.) Azaz, ha bárki a napi két edzésen az öltözőben kék foltokat látott Liliánán, akkor azt leginkább Túri György okozhatta. 2.) Az úszásnál vetkőzni+öltözni kell mások előtt. Senki nem látott semmilyen nyomokat? Vagy az egész uszoda beleértve Wladár Sanyikát hat éve folyamatos bűnpártolást követ el a Btk. szerint? Senki, semmilyen bejelentést nem tett pedig látta a fojtogatás és az összeverés nyomait? Ez hogy lehet?3.) Ha Liliána és anyukája együttesen hamisan megvádolják az apát nulla bizonyítékkal, akkor az nem becsületsértési per, hanem hamis vád, hatóság félrevezetése, stb. Szerintem anyuka megy a börtönbe és Liliána a pszichiátriára. Az apa a magyar Johnny Depp.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!