A világ és Magyarország is nagyon komoly kihívások előtt áll. Ezeket figyelembe véve mit gondol, mi lehet majd a Tranzit fő üzenete?
Az, hogy ha összefogunk, akkor ebből a nehéz helyzetből – amibe nem a magunk hibájából kerültünk – is megtaláljuk a kiutat. Ugyanis azért hoztuk létre a Tranzitot, hogy ez legyen a jobboldali, kereszténydemokrata közösség közös gondolkodásának egyik fő helyszíne.
A közös gondolkodásnak most, a válságok korában kiemelt jelentősége van.
Míg a baloldalon torzsalkodást látunk, addig mi a Tranzit megszervezésével is teszünk azért, hogy Magyarország megtalálja a legjobb nemzeti válaszokat az előttünk álló kihívásokra.
Jelenleg kevés, bár talán egyre több olyan rendezvény van, ahol a bal- és jobboldal képviselőit le lehetne ültetni érdemi vitára. Melyek azok az aktuális kérdések, amelyekről ön leginkább meggyőzné az ellenzék képviselőit ezekben a vitákban?