Figyelmeztet a virológus: van veszélyesebb a Covidnál!
Az évekkel ezelőtt rettegett Covid-vírus ma már valahol a nátha és az influenza között van félúton.
A professzor szerint engedélyezni kellene az ötödik oltást.
Meg kell teremteni a lehetőségét a koronavírus elleni ötödik oltás beadásának – erről beszélt az ATV Híradónak nyilatkozva Rusvai Miklós, virológus. „Akik ugyanis már négy oltást kaptak, ők most nem oltathatják magukat, a döntéshozóknak erről a jelenségről mindenképpen tudniuk kell” – vélekedett a szakértő, aki ahol csak teheti szóvá is teszi mindezt.
Feltétlenül meg kell teremteni a lehetőségét az ötödik oltás beadásának is,
hogy azok az emberek, akik rizikócsoportba tartoznak és elég felelősségteljes magatartást tanúsítottak, tehát már négy oltást kaptak, ők most ősszel megkaphassák az ötödiket, nagyon fontos lenne ezt minél hamarabb elérni” – hangsúlyozta.
Rusvai Miklós hozzátettette, ez azért lenne fontos, mert az új variáns ellen már nem védenek jól a korábban kifejlesztett vakcinák. „Mind a Modernának, mind a Pfizernek már engedélyeztetés alatt áll az omikron specifikus vakcinája, és remélhetőleg ezzel szeptemberben engedélyt is kapnak, hogy alkalmazni lehessen őket” – magyarázta.
Nyitókép forrása: Youtube.com