Munkaszerződést egyikük sem látott, a kötelezően előírt pihenőidőkről nem is hallottak, ellátásukról maguknak kellett gondoskodniuk. Egyszerre 10-15 gyermek zsúfolódott össze a szálláshelyen, ahová az 58 éves építési vállalkozó, valamint a brigádvezetőnek kinevezett 23 éves társa utaztatta az ország keleti megyéiből verbuvált 18 év alatti gyerekeket.
Szállásuk egy háziállatok tartására készült, igénytelen, koszos és összetákolt melléképítményben volt, ahol a rendőrök 13 gyereket találtak – áll a beszámolóban.
A rendőrök elfogták és előállították a két férfit, akiket emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsítottak meg. A további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le velük szemben – közölte a Police.hu.