Négycsillagos szállodát adott át Debrecenben Gulyás Gergely

2022. augusztus 21. 22:35

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városának szüksége van modern szállodára.

2022. augusztus 21. 22:35
null

Magyarország egyik legnagyobb, legdinamikusabban fejlődő városának szüksége van modern szállodára, ezért is kiemelkedő jelentőségű a most átadott Mercure Hotel a város szívében – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Debrecenben a szálloda átadóünnepségén vasárnap.

Gulyás Gergely kiemelte, hogy Debrecen okkal büszke az új fürdőjére és a városban megvalósuló legnagyobb hazai beruházásra, az akkumulátorgyárra, hiszen annak megépültével munkahelyek ezrei létesülnek. A gazdaságfejlesztés, a turisztikai fejlesztések, mint a fürdő és a szállodaépítés egyszerre valósulnak meg a városban – tette hozzá. 

A miniszter szerint

Debrecen dinamikus fejlődése nemcsak a régióra, hanem a határon átnyúló területekre is nagy jelentőségű.

Horváth Péter, a Turisztikai Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatója emlékeztetett rá, a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében 100 szoba feletti szállodák építésére lehetett pályázni, így nyert el a  8,5 milliárd forintos debreceni beruházás 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást.

Szűcs Gyula, a Szinorg Universal Zrt. – a beruházást végrehajtására létrehozott Bajcsy Invest Kft. tulajdonosának – elnök-vezérigazgatója elmondta: nehéz körülmények közepette – pandémia, háború - jutottak el a mai napig, a szálloda átadásáig. A négy emeleten 135 szoba, 20 apartman fogadja a vendégeket, étteremmel, kávézóval, fitneszteremmel, három konferencia – és tárgyaló teremmel.

Korábban úgy fogalmazott:

a magyar állam és a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatása lehetővé tette, hogy elhozzák Debrecenbe az első nemzetközi brandet,

az Accor Csoport tulajdonában lévő Mercure-t, melynek tagja lesz az új szálloda.  

Hiánypótló beruházás 

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester hiánypótlónak nevezte a beruházást, hiszen bő évtizede nem volt szállodaavató a városban.

Debrecen gazdasági fejlesztésénél legfontosabb az összhang megteremtése a város különböző területei között - hangsúlyozta. Gőzerővel fejlődik a turizmus - emelte ki, hozzátéve, a pandémia előtti utolsó békeévben – 2019-ben – a vendégéjszakák száma 502 000 volt, és ezt a számot az idén is elérik.

Jelentős szerepet tölt be a város turizmusában az eseményturizmus – virágkarnevál, úszó VB, nemzetközi salakmotor verseny –, és ezek megkövetelik a megfelelő színvonalú szálláshelyek meglétét – fejtette ki.

(MTI)

Fotó: Szalai Zoltán

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. augusztus 22. 14:38
A magyar állami gáz,és áramtarifák megfizethetetlenné teszik a magyar turizmust,vendéglátást.
minekkellregisztralni
2022. augusztus 22. 12:33
Szerencsétlen libsiket a hőguta után a sárga irigység fenyegeti.
Fideszkutya
2022. augusztus 22. 11:39
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN
csulak
2022. augusztus 22. 11:05
Mercure ? mi a fenet jelent ez egy magyarnak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!