Világgazdaság: Nem hungarikum a Vodafone-tranzakció

2022. augusztus 24. 15:00

Több nagy európai távközlési cégben is érdekelt az állam.

2022. augusztus 24. 15:00
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a Vodafone tulajdonrészének a megvásárlásával a magyar kormány újabb stratégiailag fontos cégben szerezhet befolyást, ami illeszkedik a 2010 óta folytatott, az állami vagyont gyarapító törekvések sorába. 

Alapjaiban rendezheti át a hazai távközlési piacot az az üzlet, amelynek az első nyilvános lépését a napokban jelentették be. A magyar állam és a 4iG Nyrt. előzetes, nem kötelező érvényű megállapodást kötött a Vodafone Europe BV-vel, hogy megszerezze Magyarország második legnagyobb telekommunikációs vállalatának, a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-nek a százszázalékos részvénycsomagját. Az akvizícióval a a magyar állam részesedése 49 százalék, míg 4iG Nyrt-é 51 százalékos lehet. A tranzakció értéke 715 milliárd forint – írta a Világgazdaság.

A Vodafone 21 országban üzemeltet mobil- és vezetékes hálózatot, valamint további 48 országban működik együtt számos mobilhálózattal. Az idei első negyedév végén több mint 300 millió mobilügyféllel, 28 millió vezetékes szélessávú- és 22 millió TV-előfizetővel rendelkezett, a magyar piacon több mint 3,8 millió ügyfele van – ismertették.

Nyugaton is van erre példa

A portál rámutatott, az állami tulajdon nem ritka a határokon átnyúlóan működő európai távközlési csoportok körében. Németországban a Deutsche Telekom AG esetében a szövetségi kormány 14,5 százalékos részesedéssel rendelkezik közvetlenül, és további 17,4 százalékkal a KfW állami bankon keresztül. Tulajdonrésze így összesen 31,9 százalék. A Telekom Austria egy osztrák állami holding 28,42 százalékos résztulajdonában van. A Telenor esetében a norvég állam rendelkezik 54 százalékos tulajdonnal. Míg a francia államnak 23 százaléka van az Orange telekom szolgáltatóban. 

A kelet-közép-európai régióban is egyértelműen kimutatható ez a fajta törekvés:

a szlovén Telekomban több mint 60 százalékos az állami érdekeltség, a szerb Telekomban is mintegy 60 százalékos, de a horvát T-Hrvatski-ban is felbukkan az állam – írták.

A távközlési szolgáltatók is jól járnak

Az államok részvétele a távközlésben indokolt, ugyanis ez rendkívül tőkeigényes iparág. A stratégiai állami tulajdon erősíti a távközlési csoportok finanszírozási és beruházási képességeit, miközben további pénzügyi biztonságot nyújt.

A távközlési csoportok jól profitálnak abból, ha mind a saját kormányukkal, mind a hiteles és pénzügyileg jól megalapozott magánipari szereplőkkel partnerséget alakítanak ki. Az állami és magánszektor együttműködése erőteljes platformot alkot az élvonalbeli (5G) nagy teljesítményű, nagy kapacitású digitális infrastrukturális beruházások, a digitális átalakulás és az innováció előmozdítására.

A távközlési vállalatok transzparens cégek, jó adózók, befektetőik számára kiszámítható profitot biztosítanak

– derült ki a Világgazdaság cikkéből.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

 

 

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. augusztus 24. 17:43
A felét sem éri a vodafon..megint a Lölőt támogatjuk..:)
nempolitizálok
2022. augusztus 24. 17:37
Nem nagyon értem, miért kell azon hörögni, ha az állam cégeket vesz. A ballibsiknek is ezt kellett volna csinálni, nem pedig eladni az értékes cégeket és akkor megtehették volna, hogy pofán köpjék Sorost és megnyerjék a választásokat. E helyett Soros cselédei lettek és el is bukták a válsztásokat. És most itt hörögnek, hogy Orbán nem kiárusít, hanem vásárol.
Akitlosz
2022. augusztus 24. 16:27
"Az államok részvétele a távközlésben indokolt, ugyanis ez rendkívül tőkeigényes iparág. A stratégiai állami tulajdon erősíti a távközlési csoportok finanszírozási és beruházási képességeit, miközben további pénzügyi biztonságot nyújt." Magyarul a magyar adófizetők pénzét magánzsebekbe juttatja beleszólási lehetőség nélkül. A NER lovag fickónak eddig több tízmilliárdos vagyona volt, ezután több százmilliárdos vagyona lesz. S nem a saját munkájából.
Akitlosz
2022. augusztus 24. 16:25
Egy cégben a 49%-os tulajdonosnak az 51%-os tulajdonossal szemben éppen annyi befolyása van, mint egy 0%-os tulajdonosnak. Egy cég 51%-os tulajdonosa úgy vezeti a céget, ahogyan akarja. Minden kérdésben le tudja szavazni a 49%-os tulajdonost.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!