„Nem jöhettek be, mert cigányok vagytok” – mondta a vendégeknek az egyik siófoki szórakozóhely biztonsági őre

2022. augusztus 18. 19:27

Roma származása miatt nem engedtek be több siófoki szórakozóhelyre egy elismert ápolónőt.

2022. augusztus 18. 19:27
null

Másodmagammal mentünk ki a (siófoki) plázsra, azért hogy lazítsunk, és hogy megigyunk néhány alkoholmentes koktélt. Aki ismer, tudja rólam, józan életet élek” – mondta el a Magyar Narancsnak Sztojka Edina, Aranypánt-díjas diplomás ápolónő, aki hosszú ideje dolgozik a a Békés Megyei Központi Kórház gyulai részlegének hospice osztályán. Aranypánt-díjjal a hétköznapi roma hősöket ismerik el – tették hozzá a cikkben.

Beszámolója szerint az első helyre, ahová szerettek volna bemenni, azzal utasították el őket, hogy már minden hely foglalt, miközben nyilvánvaló volt ennek ellenkezője. Amikor rákérdeztek, hogy az az asztal is foglalt-e, amely mellett már nem ült senki, de tele volt üres poharakkal és üvegekkel, akkor ezt már meg sem hallották a vendéglátósok. Ezért átmentek egy másik helyre, ahol a biztonsági őr közölte velük:

Egy korábbi verekedés miatt utasították vissza őket

A rövid beszélgetésből kiderült, hogy korábban romák verekedtek össze a helyen, és hogy nem érdemes a plázson található többi helyen sem igazán próbálkozniuk, mert a visszautasítás különböző formáival találkozhatnak. 

„Ha ebből ott és akkor ügyet akartam volna csinálni, megtehettem volna. Ám akkora volt a mélyütés, hogy ezt nem tettem, de egyet aludtam a történtekre, és úgy gondolom, meg kell szólalni az ügyben, hogy ez a többi romával ne történhessen meg. Itt roppant primitív általánosításról, és ki kell mondjam, rasszizmusról van szó” – fogalmazott a lapnak Sztojka Edina. 

A diplomás roma ápolónő 2019-ben a Békés Megyei Hírlap Év embere szavazásán végzett előkelő helyen. Emellett egy alapítványt hívott életre, amelynek segítségével a nehéz sorsú roma fiatalokat és családjaikat támogatja. 

2019-ben a Békés Megyei Hírlap Év embere szavazásán végzett előkelő helyen. Emellett egy alapítványt hívott életre, amelynek segítségével a nehéz sorsú roma fiatalokat és családjaikat támogatja. 

Nyitókép illusztráció. Fotó: Facebook

Összesen 275 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ZagerEvans2525
2022. augusztus 19. 09:30
Vidéken azért ne engedik be őket, mert tartanak tőle: legközelebb többen jönnek, odaszoknak. A fehér emberek pedig elpártolnak az adott vendéglátó helytől. A szülőfalumban így szűnt meg az újtelepi kocsma, amikor tömegesen oda települtek a kétszersültek a környező, sőt távolabbi településekről. Fogyasztás ugyan volt, de fizetés helyett életveszélyes fenyegetéseket kapott a személyzet, köztük főként a tulaj. Ehhez képest szerencsére csak egymást gyomlálták, volt, hogy késsel (mentő, rendőrautók). Mindez néhány nap alatt történt, azóta üresen enyészik a valamikor sok víg évtizedet megélt épület. Pesten persze más a helyzet, s ezt a politikai erőviszonyok is tükrözik. 9 évig ott éltem ('73-'82.), s később is évente hetente 1-2 napot ott töltöttem kiküldetésben, sok "zsebpénzzel", 20 éven keresztül. Ma már az elkerülő útszakasz a kedvencem az egész fővárosból, főként, hogy az nem is érinti. Lassan nagy bajba kerülnék a pesti éjszakában, ha lemérnék rajtam, hogy nem csak fehér vagyok, de minden bizonnyal hetero is.
radagast
2022. augusztus 19. 08:50
Akinek volt már dolga cigánnyal az nem szeret a közelükben lenni.
VeJoLa
2022. augusztus 19. 08:48
"Egy korábbi verekedés miatt utasították vissza őket". Talán kettőt kellett volna aludnia, és legközelebb vigy magával az aranypántlika díját. A Narancs is nagyon dolgozik a RLM-en!!!
misi53
2022. augusztus 19. 08:21
Hogy hívták azt a cigány polgármestert akinek a csodájára járt fél világ ? Aztán felkötötte magát ,mert valami pénzekbe belenyúlt ! Más is csinálnt már ilyet ,de őt nagyon megfuttaták mert hogy római !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!