Magyarország kettős nyomás alatt áll
Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy az európai kontinens rendkívül durva kihívásokkal néz szembe, a háború miatt a fizikai biztonságunk került veszélybe. Ezt a szomszédos országok – és Magyarország is – még jobban érzi, mint a többi európai nemzet. Az európai országok gazdaságának háborús inflációs környezetben kell működniük, az energiaellátás a totális bizonytalanság helyzetébe kezd süllyedni – fogalmazott a miniszter. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet továbbá, hogy
a várható éhínségek miatt kialakuló újabb migrációs hullámok minden eddiginél nagyobb nyomás alá helyezhetik Európát.
Kiemelte, Magyarország helyzete ebben a tekintetben még speciális is, hiszen kettős nyomás alatt áll: az ukrajnai háború miatt keletről eddig több mint 830 ezer menekültet fogadtunk, a déli határon pedig mintegy 120 ezer illegális migránst állítottunk meg.
»Természetesen mindkét feladatunknak és kötelességüknek a jövőben is meg fogunk felelni. A menekülteket ellátjuk, a migránsokat megállítjuk« – fogalmazott a miniszer, aki közölte: eddig 1,6 milliárd eurót költött Magyarország erre a két feladatra, és ezeknek 2 százalékát kapta meg Brüsszeltől.