Parragh a kata-módosításról: Az én lelkiismeretem tiszta

2022. július 13. 12:06

Szerinte a munkavállalók jó 15 százaléka már katás volt, és ez a réteg szerinte kikerülte azt a szabályozási rendszert, ami fenntartja az állam működését.

2022. július 13. 12:06
null

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt az első, aki már hónapokkal ezelőtt arról kezdett beszélni, hogy meg kellene szüntetni a katát. Elképzelése ha nem is teljes egészében, de gyakorlatilag megvalósult: országgyűlés kedden megszavazta a katatörvény módosítását, aminek értelmében a jövőben kizárólag a lakosságot saját termékeikkel, szolgáltatásaikkal közvetlenül kiszolgáló főállású egyéni vállalkozók adózási formája lesz a kata – írja a 24.hu.

Parragh a köztévé reggeli műsorában beszélt arról, hogy számításai szerint a munkavállalók jó 15 százaléka már katás volt, és ez a réteg szerinte kikerülte azt a szabályozási rendszert, ami fenntartja az állam működését, így Parragh szerint mindenképp cselekedni kellett.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint azért kellene több adót fizetniük a kisvállalkozóknak, mert „ha azt akarjuk, hogy az utakon a kátyúk be legyenek foltozva, ha azt akarjuk, hogy működjön az ország, hogy legyen közigazgatás, egészségügy, oktatásügy, akkor ennek a terheit valakinek meg kell fizetni. És ez a munkavállalók és a munkáltatók terhe.”

Mindezek tükrében jelentette ki,

hogy a történtekkel kapcsolatban a saját lelkiismerete tiszta.

A kata-törvény módosítását nemcsak a bennefoglaltak miatt fogadta felháborodás, hanem azért is, mert a károsultak szerint nem előzte meg a döntést egyeztetés.

Parragh László szerint ez ostobaság. „Simán egyeztettek mindenkivel. Az egy másik kérdés, hogy a különböző álláspontok mennyiben érvényesültek. Tehát más az egyeztetés, amikor elmondom, hogy mi a terv és más a megvalósulás, amikor valójában nem az történik, amit én szeretnék. De ilyen értelemben egyeztetés bőséggel volt” – mondta.

Nyitókép: Youtube

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. július 14. 16:26
A fajanszkereskedő és a lelkiismeret..vicces fiú..
mgi_
2022. július 13. 23:02
Duma! Az átalányadó a feket gazdaságot erősíti. Nem kell bizonylatolni (számlát gyűjteni), de az adóalap a bevétel (40 v. 80 v. 90%-a). Tehát ha kevesebb a bevételed, kisebb az adóalap, kevesebb adót kell fizetni. VAgyis jön a megegyezünk okosban világ már megint. Ez a KATA szabályozás jellemző a Parragh-féle kamarára, ennyire futotta. Szűklátókör, kontraszelekció, semmi érdekérvényesítés, semmi kiállás. Nem is születhetett más egy olyan szervezettől, amelyiknek éves tevénysége kimerül abban, hogy felszólítja a tagokat az éves 5000 Ft-os tagdíj befizetésére, persze fenyegetve a NAV-val... Lehetne ezt másként is. PArragh egyszerűen egy szervilis fazon, ennyi a képessége
Dezsőke
2022. július 13. 20:27
nem tiszta
Dezsőke
2022. július 13. 18:47
nagy a baj a katával, életeket nyomorít
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!