Döntött a bíróság: Óbuda volt alpolgármestere is a rács mögött marad
Czeglédy Gergőt júniusban tartóztatták le. A nyomozó hatóság százmilliós vesztegetéssel gyanúsítja az óbudai korrupciós botrányban.
A járványhelyzet miatt több mint 160 elmaradt időközi választást kell pótolni.
Július 3-án folytatódnak az időközi választások. A járványhelyzet miatt több mint 160 elmaradt időközi választást kell pótolni – emlékeztet szombati írásában az Index.
A portál felidézi, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszavárkonyban például azért oszlott fel a képviselő-testület, mert
A polgármesteri pozícióért most vasárnap Bognárné Szabó Melinda (kormánypártok), Hegedűs István (független) és Kuklics Erika (független) indul majd. A hat képviselői mandátumért tizenheten versenyeznek: tizenhárman függetlenként, négyen a Fidesz–KDNP jelöltjeként.
Jászárokszálláson 2020-ban oszlott fel a képviselő-testület. Gergely Zoltán független polgármester akkor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy várakozásával ellentétben a választások utáni feszültségek nem enyhülnek,
a testületnek „nem sikerült a kampányüzemmódból áttérni a munkaüzemmódba”.
A településvezetői pozícióért itt vasárnap három független jelölt indul: Antal Péterné Szerző Ildikó, Gergely Zoltán és Kis-Simonné Goda Éva. A nyolc képviselői székért a településen tizennyolcan indulnak függetlenként, hárman a Fidesz–KDNP, egy-egy ember pedig a Demokratikus Koalíció, illetve a Párbeszéd jelöltjeként.
Budaörsön haláleset miatt van szükség egyéni választókerületi időközi voksolásra. Itt három jelölt lesz: Török István (Kamaraerdőért Egyesület), Hajdu László (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) és Bogó Dániel (Megoldás Mozgalom).
Dunaújvárosban is haláleset miatt tartanak időközit, öt jelölttel: Lőrinczi Konrád (Fidesz–KDNP), Novák Istvánné (Rajta Újváros! Egyesület), Badó Péter (Mi Hazánk), Gebei Bálint (független), Hum János (független).
Nógrád megyében pedig további három településen tartanak ugyanezen okból időközi választást vasárnap. Vanyarcon a tavaly decemberben elhunyt Hrncsjár Mihályné polgármester utódját választják meg, két független jelölt indul a posztért: Szabó Sándor és Kulik András Krisztián.
Nagylócon tavaly július 27-én oszlatta fel magát a képviselő-testület,
Most ketten indulnak a polgármesteri tisztségért: Hegedűs Sándor (független) és Szalai Gábor (független). A hat képviselői helyre 32 jelölt pályázik, mind függetlenek.
Hugyagon hasonló indokkal oszlatta fel magát a testület, négy polgármesterjelölt van: Bangóné Szilfai Viktória, Baranyai Béla és Lovas Ilona függetlenek, valamint Bodor Gábor, aki a Fidesz–KDNP jelöltjeként indul a polgármesteri székért. A négy képviselői helyre tizennégy jelölt van, tizenkettő független, illetve egy-egy Fidesz–KDNP és Megoldás Mozgalom színeiben induló.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye öt településén választanak polgármestert vasárnap. Bódvalenkén lemondott a község korábbi vezetője, ezért írták ki a szavazást. Most két független jelölt, Beri István és Rusznyák Elemér indul.
***
Igriciben három független jelölt, Gombos Katalin, Tenczel Gábor és Tóth Sándor méretteti meg magát, a korábbi községvezető meghalt.
Elhunyt Szőlősardó polgármestere is, most Ritó László és Tóthné Adorján Andrea Mária közül választhatnak a lakosok, mindketten függetlenek.
Galvácson egy független jelölt, Filó Gergő száll ringbe. Zádorfalván Farkas Attila, Szabon Tibor, Ruszó Zorán, Lázi Csaba és Gulyás Dénes függetlenként méretteti meg magát, a korábbi polgármester halála miatt írták ki az időközi szavazást.
A fentieken kívül: Újszentiván, Uzsa, Őrtilos, Kisberzseny, Kispáli, Endrőc, Drávasztára, Bogdása, Alsónána, Pátroha, Fazekasboda, Kisdér, Császló, Szamostatárfalva és Szamosújlak is választani fog vasárnap.
Térképen, ahogy a Fidesz megint rommá verte az ellenzéket
Mint arról korábban beszámoltunk, már Budapesten is rezeg a léc a baloldalnak. Korábbi cikkünket a múlt heti időköziről ide kattintva olvashatja el.
Kép: MTI/Balogh Zoltán, illetve Mandiner-grafika