Amerika ezzel szemben bizonyosan jól jár majd Kis-Benedek szerint is, ahogy a fegyvergyártó cégek is, hiszen most élesben ki tudják próbálni a termékeiket. Kínának sem árt a háború, egyelőre távol tartja magát a konfliktustól. Gazdasági téren azonban hosszú távon mindenképp profitál majd a változásokból – vetítette előre a szakértő. A vesztes tehát egyértelműen Európa, és persze Ukrajna – vont mérleget.
Ami a békekötés esélyét illeti, azzal kapcsolatban a szakértő inkább pesszimista. Hozzáteszi, titkos tárgyalások nyilván vannak a felek között, ahogy a lehetséges új határvonalakról is folynak egyezkedések. Ez azonban még csak tapogatózás. Egy biztos: amit Zelenszkij elnök követel, vagyis hogy a Krímet is kapja vissza Ukrajna, aligha teljesíthető, ebben a külföld sem támogatja majd őt, ha ott tart a történet – véli a szakértő.
Kis-Benedek rámutatott: kérdéses az is, kiket vonnak majd be a tárgyalásokba, az USA és Moszkva viszonya mindenesetre rosszabb, mint a hidegháborús időkben. „De nem tartunk még ott, hogy a terepen bárki ki tudná mondani, elérte a céljait. Magyarország is tehet egyébként javaslatokat, ez meg is történt, de aligha ránk bízzák a tárgyalásokat. Izrael vagy Törökország lehet közvetítő” – mondta.
Kis-Benedek lát esélyt arra, hogy némileg javuljanak az ukrán-magyar kapcsolatok,
erre utalhat a nagyköve visszahívása, illetve az, hogy Zelenszkij köszönetet mondott Orbán Viktornak a menekültek befogadásáért. Ugyanakkor szerinte messzemenő következtetést sem kell levonni azért mindebből, sok más is lehet a háttérben. Nem lehetetlen azonban, hogy van egy tudatos váltás az ukrán kommunikációban.