A külügyminiszter szerda este telefonon beszélt Yair Lapiddal, Izrael leendő miniszterelnökével.
Magyarország szövetségesként tekint Izraelre, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetekben végre korrekt hozzáállásban részesüljenek a barátaink – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében, amelyben beszámolt arról, hogy szerda este telefonon beszélt Yair Lapiddal, Izrael leendő miniszterelnökével.
Mint fogalmazott, újra felpörgött az amúgy sem unalmas belpolitikai élet Izraelben. A Kneszet feloszlatásáról szóló döntés után megkezdődött a felkészülés a következő választásra. „Várhatóan a jövő héten Yair Lapid külügyminiszter-kollégám veszi át a miniszterelnöki pozíciót. Tegnap este telefonon beszéltünk és áttekintettük a kétoldalú kapcsolatokat” – ismertette.
„Mi szövetségesként tekintünk Izraelre, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetekben végre korrekt hozzáállásban részesüljenek a barátaink. Jó lenne, ha szorosabb lenne az EU és Izrael együttműködése is, ezért szorgalmazzuk a társulási tanács ülésének mielőbbi összehívását. Elkötelezetten támogatjuk a béke megteremtésére irányuló törekvéseket és a terrorizmus elleni küzdelmet” – írta.
„Büszkék vagyunk arra, hogy hazánkban a zsidó közösség biztonságban érezheti magát, továbbra is érvényes a zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben, és megemlékeztünk Raoul Wallenberg születésének száztizedik évfordulójáról is” – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/ANA-MPA/George Vicarasz