Stummer: Ha így folytatódik az ellenzéki politizálás, a büdös életben nem lesz kormányváltás

2022. május 12. 06:56

A Jobbikból távozó politikus arról beszélt, hogy több párttársa is jelezte: ők is elhagyni készülnek a Jakab Péter vezette formációt.

2022. május 12. 06:56
null

Stummer János, a Jobbikból a minap kilépett politikus volt az Egyenes Beszéd szerda esti vendége. Ismert: Stummer elindult Jakab Péter ellen az egykori szélsőjobboldali párt elnökségéért, de szombaton mindössze a szavazatok 27,8 százalékát szerezte meg, így alulmaradt, majd pedig a távozás mellett döntött.

Az okokról Stummer elmondta: április 3-án eldöntötte, hogy elindul Jakab Péter ellen. Mint mondta, a választás előtt azzal a feltételezéssel élt, hogy „ha van egy jó politikai konstrukció mögöttünk, és emellé odatesszük a megfelelő mennyiségű és minőségű munkát, akkor abból választási győzelem lesz”.

De nem lett: Stummer a Békéscsaba központú Békés 1-es választókörzetben mindössze 40 százalékot szerzett, nyolc százalékponttal maradt le a fideszes Herczeg Tamás mögött.

Szerinte Békéscsabán „odatették a munkát”, tehát ebből következik, hogy az országos helyzettel volt a probléma.

Ha így folytatódik az ellenzéki politizálás, a büdös életben nem lesz kormányváltás, legalábbis a mi életünkben biztosan nem” – mondta. Hozzátette azonban: ha sikerült volna mandátumot szereznie a Jobbik színeiben április 3-án, akkor azt nem vitte volna ki a pártból, de a tisztújításon ugyanúgy megmérettette volna magát.

Stummer úgy fogalmazott: a párt most krízishelyzetben van, szerinte a Jobbiknak a sorozatos választási vereségek soknak bizonyulnak.

A volt országgyűlési képviselő úgy látja, az elmúlt két évben nem Jakab Péter irányította a pártot, hanem különböző tanácsadók. Ugyanakkor leszögezte: a Jobbik működését nem egy másik párt befolyásolta. Arról is beszélt, vannak olyan párttársai, akik jelezték, ők is elhagyni készülnek a pártot.

***

Nyitókép: atv.hu

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2022. május 13. 11:05
Nem lesz addig víg tor amíg él a .iktor.
theseur
2022. május 12. 09:24
Lassan járj tovább érsz, Stumi agyára is igaz ez?
zakar zoltán béla
2022. május 12. 08:44
2015.---------------------------------------------------------------------------------------------------------nembaj
konfucius
2022. május 12. 08:09
"Stummer: Ha így folytatódik az ellenzéki politizálás, a büdös életben nem lesz kormányváltás" De erre csak április 3-án éjjel 11 körül jöttél rá, ugye? Előtte nem is sejtetted. Nahát, mennyire amatőr politikus vagy, azannyát. Nem nagy baj, sőt, kifejezetten helyes, hogy nem ti nyertetek. Még nem is fogtok jó ideig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!