Milliós versenyhivatali bírság, felfüggesztett börtönbüntetés, és a Fradi sötét évei – Berki Krisztián furcsa ügyei

2022. május 07. 11:39

A pénteken elhunyt híresség a médiaszereplés mellett az üzleti életben is tevékenykedett.

2022. május 07. 11:39
null

A fél ország megdöbbent péntek reggel Berki Krisztián halálhírén. Az egykori focistából lett klubigazgatót, később médiacelebet mindössze 41 évesen érte a halál. A tragédia körül rengeteg a kérdőjel, az Origo értesülései szerint közigazgatási eljárásban indított nyomozást a rendőrség, az idegenkezűséget kizárták. Viszont a férfi lakásán kábítószergyanús anyagokat is találtak, amelyek miatt szintén eljárást indult.

A Fradi élén

„Berki Krisztiánról közismert tény volt, hogy két végén égette a gyertyát. Országosan ismert akkor lett, amikor az egykori kapusból hirtelen a Ferencváros TC klubigazgatójává, majd később tulajdonosává lépett előre. 2007 és 2010 között irányította a Fradit, akkoriban élte meg a klub a legsötétebb éveit is a másodosztályban. Később

ami miatt nyomozás is indult, de ez végül nem vezetett eredményre” – számolt be a Világgazdaság.

A Fradinál töltött évek után a médiában találta meg számításait Berki, több sikeres és kevésbé sikeres próbálkozása volt, de mindig sikerült vagy műsorvezetőként, vagy szereplőként feltűnnie különböző műsorokban, valóságshowkban. Később pedig a közösségi oldalakon építette fel magát, mint influenszer, több százezren követték feleségével közös bejegyzéseiket.  

Zavaros ügyek

A tévés szereplések mellett ugyanakkor több üzletbe is belevágott, de ezeknek sem lett túl jó vége általában. Elég csak például arra a bírósági ügyre gondolni, amelyben azzal vádolták Berkit, hogy társaival együtt mintegy hatmilliárd forintos adócsalás részese volt. Ebből Berki része ötmillió volt csupán,

így felfüggesztett börtönre és 5 millió forintnyi vagyonelkobzásra ítélték.

Később felesége, Berki Renáta cége is vizsgálat alá került: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a nélkül reklámozta egy kereskedő cég óráit a közösségi oldalán, hogy megjelölte volna a posztok fizetett jellegét. A cég több millió forintos bírságot kapott az ügy miatt. 

Nyitókép: Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Griffi
2022. május 10. 10:44
Halottról vagy igazat, vagy semmit. Ehhez tartsa mindenki magát.
Papalimapapa
2022. május 09. 18:05
Miért kell ennyit foglalkozni ezzel a lóbaszó izomagyú bunkóval? Egy gyökérrel kevesebb. Kész. Ennyi. Mellesleg a családjának is könnyebb lesz a kolonc celeb nélkül.
annamanna
2022. május 08. 15:27
Érdekes szöveg: Romantikafüggők: ők azok, akik az illúzióba szerelmesek https://nlc.hu/lelek/20190206/romantikafuggoseg/
Macskaszerelde
2022. május 08. 08:31
Az ilyen szteroidos teljesítménynövelős cuccok mellé a drog nem túlzás egy kicsit? (nem tudom, drogozott-e, csak kérdem. szvsz simán, mezei módon szívrohamot kaphatott, akárkivel megeshet, ha meg rásegített az életmóddal, főleg).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!