Márki-Zay: Még a Mandiner is nagyobb arányban írt jelöltségemről pozitív hangvételben, mint a Telex

2022. május 22. 20:18

A volt miniszterelnök-jelölt szerint a most őt támadókat a kampányban is az bosszantotta, hogy nem hagyta őket lopni.

2022. május 22. 20:18
null

Márki-Zay Péter hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait a Telex működésével kapcsolatban. Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje egy, a Transzparens Újságírásért Alapítvány által készített diagramot is közzétett, amelyre hivatkozva azt írta: „Még a Mandiner is nagyobb arányban írt jelöltségemről pozitív hangvételben – és ez még erre a hétre is igaz lehet.”

Márki-Zay felidézte: „Amikor tavaly Lázár Jánosról egy remek PR-interjút készítettek kellemetlen kérdések nélkül, hiába ajánlgattam, hogy egy videó-interjúra én is nyitott vagyok, kritikus kérdésekkel is.”

Ellenzéki csoportok a háttérben

Hódmezővásárhely polgármestere megjegyezte, hogy a „jól szervezett lejáratókampány mögött viszont inkább az ellenzék egyes csoportjai állhatnak”, akik már a kampány alatt is csak akadályozták őt.

„A leginkább az a hazugság háborít fel, hogy bármilyen kampánypénz nálam köthet ki, miközben a most engem támadókat a kampányban is éppen az bosszantotta, hogy nem hagytam őket lopni” – zárja bejegyzését Márki-Zay Péter.

Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csakirok
2022. május 23. 07:11
Sajnos itt is félreért, ebből adódóan csúsztat. A pozitív (+) itt negyvenöt fokban elfordítva, tehát (x). Ez is elnézte, mint oly' sok minden mást. Itt, a Mandineren talán az volt a legnagyobb dicséret, hogy moslékos futóbolond. Amúgy meg senki sem kíváncsi a bukás körülményeire, okaira.
csakirok
2022. május 23. 07:11
Sajnos itt is félreért, ebből adódóan csúsztat. A pozitív (+) itt negyvenöt fokban elfordítva, tehát (x). Ez is elnézte, mint oly' sok minden mást. Itt, a Mandineren talán az volt a legnagyobb dicséret, hogy moslékos futóbolond. Amúgy meg senki sem kíváncsi a bukás körülményeire, okaira.
Vakfolt
2022. május 23. 06:51
A faszt kapálódzol már, neked annyi, tűnj el csendben a feledésbe, gyökér. Senkit sem érdekelsz.
LancelotDuLac
2022. május 23. 02:25
Még az is csoda, hogy annyi köpködés, sértegetés után, tudtak egyáltalán valamit pozitív hangnemben írni rólad köcsög! Ilyenek után: Az előválasztás 2.fordulójában lehazaárulózta a SAJÁT szavazótáborát - ott elment minimum 2-300ezer szavazó, országos szinten - amiért először bocsánatot kért ("fáradt voltam"), másnap letagadta, hogy ő nem mondott ilyet. - Megtiltotta a pártvezéreknek, hogy kampányoljanak! GyF -"a Kapitány azt mondta, hogy ne kampányoljunk..." 21.dec.11. - "Kampányolni fogok a Kutyák ellen....-MZP" (nem OV ellen xDDD) - „Van, akit 90 milliós, van, akit 900 milliós támogatással tud megvenni a Fidesz” – jelentette ki az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, aki a Magyar Hangnak adott interjút. Márki-Zay Péter többek között elmondta, hogyan viseli „a baráti tüzet”, illetve tudomása van olyan ellenzéki politikusról is, akit a gyerekének a kábszeres ügyével fognak." (TERMÉSZETESEN TÉNYEK, BIZONYÍTÉKOK NÉLKÜL!!!) - "Márki-Zay Péter szerint már az „ördög ügyvédje” is lepaktált a Fidesszel, ezért nem kerül nyilvánosságra, ki homoszexuális a kormányban. (GÁTLÁSTALANUL BUZIZIK, mint MÉLYHITŰ KERESZTÉNY) Mindenki áruló...Azt is lehetségesnek tartotta, hogy más miniszterelnök-jelöltet keressenek helyette a szövetségesei. Később ennek kapcsán az ATV-ben már azt mondta: „Bárki vezércserét szeretne az ellenzék élén, az a Fidesz beépített árulója.” Erről januárban is meglehetősen paranoid módon nyilatkozott Márki-Zay, amikor a Magyar Hangnak úgy fogalmazott, hogy „máig vannak önzők és árulók, akik akadályozzák az összefogást és a Fidesz leváltását”. (TERMÉSZETESEN TÉNYEK, BIZONYÍTÉKOK NÉLKÜL!!!) - „Aki nem aberrált, beteges fideszes gondolkodású ember, az pontosan tudja, hogy ez egy gyűlöletkeltő hazug népszavazás" – mondta Márki-Zay Péter kedden, újságíróknak nyilatkozva. Listázni a cigányokat... Az ellenzék a fasisztákat és a kommunistákat is képviseli... Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne, kevesebb vizet, áramot, gázt kell használni.... A fűszoknyás lányok és a fizetős egészségügy.... "Pusztulnak" az idősek, "ez a jó irány" (covidhalottak,kevesebb fidesz-szavazó) Márki-Zay szerint nem kell a minimálbér... Sötétben tartott gombák, akiket trágyával etetnek Katonákat küldött volna Ukrajnába Ukrajna a magyarok háborúját vívja „Aberráltak”, tudatlanok”, „ostobák”, „árulók” 'részegesek" „fogyatékosak” "agymosottak" nem tudnak egy keresztrejtvényt se megfejteni", "azért buzizok, hogy a fidesz ne buzizzon, így fél kézzel megállította őket" (Euronews xDDD)" - ez az ember egy tőről metszett aljas és alattomos szaralak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!