Márki-Zay Péter a kampánypénzről: Az se biztos, hogy maradt, de ha igen, nem adhatjuk a pártoknak

2022. május 23. 14:20

A baloldal volt miniszterelnök-jelöltjének becslése szerint a kampány legalább 3 milliárd forintba került.

2022. május 23. 14:20
null

Augusztus végén alakulhat meg Márki-Zay Péter jobbközép-konzervatív, „civil” pártja, amely a következő európai parlamenti választáson már megmérettetné magát. Az általa elnökölt szervezet több ismert tagja azonban

nem támogatja a párttá alakulás ötletét, így nyilatkozott az alelnök, Kész Zoltán és Üveges Gábor, valamint Lukácsi Katalin is.

A részletekről Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere beszélt a Spirit Fm Aktuál műsorában, amelyet az ATV.hu szemlézett.

Márki-Zay-t meglepte Kész Zoltán levele

Arra a kérdésre, hogy miért nem támogatják a saját emberei, úgy reagált Márki-Zay Péter, hogy

jó kérdés, mivel Kész Zoltán szeretne egy pártot, csak úgy látszik, nélküle gondolja ezt megcsinálni.

Kész Zoltán cáfolta ezt, de Hódmezővásárhely polgármestere szerint ennek tudatában mentek Donald Tuskhoz tárgyalni, hogy elindítsák a folyamatokat.

Kész Zoltán nyílt levélben szólította fel Márki-Zay Pétert arra, hogy számoljon el a kampánypénzekkel. Elárulta, hogy váratlanul érte a felvetés, mivel eddig minden kampányát adományokból csinálta és mindig elszámolt a pénzzel nyilvánosan, ezért nem érzi jogosnak, hogy pont rajta kérik számon ezt.

Legalább 3 milliárdba került a kampány

Arra a kérdésre, hogy mennyi pénzről van szó, Márki-Zay Péter a következőt válaszolta: összességében a kampány a becslése szerint legalább 3 milliárd forint volt, ebből egy kisebb rész ment rajtuk keresztül. 800 millió forint közpénz volt,

a fennmaradó 2 milliárdot ők gyűjtötték mikro-, illetve néhány nagyobb adományokból, volt, aki 100 milliókkal támogatta őket.

„Az se biztos, hogy marad egyáltalán pénz, a mostani tudomáson szerint még kifizetetlen számlái vannak ennek a kampánynak. Nagyon remélem, hogy nem leszünk a végén mínuszban” – szögezte le Márki-Zay.

„Tételezzünk fel, hogy 3 milliárd forintból marad 30 millió, ami egy jelentős összeg, ebből néhány önkormányzati kampányt meg lehet csinálni. Ez az egy százaléka az összegnek, amit Kész Zoltán felvet, hogy vissza kellene adni a támogatóknak, még soha senki se csinálta a világon. Honnan tudjuk kinek mennyit adjunk vissza? Ezt a pénzt az MMM gyűjtötte, egy adott célra, Orbán Viktor leváltására” – mondta Hódmezővásárhely polgármestere.

Szerinte jogilag is kizárt, hogy bármelyik párt megkapja ezt az összeget,

mert az tiltott pártfinanszírozás lenne, és nem is célhoz kötött felhasználás. El fognak számolni vele, és az utolsó fillérig arra fogják költeni, amire gyűjtötték – szögezte le.

A pártok is tettek bele pénzt a kampányba, a hat párt összesen 200 milliót adott a központi kampányra.

Erzsébetvárosban június 25-én lesz önkormányzati időközi választás, civil jelöltként indul Dr. Sima Ákos, akiről úgy tudni, hogy Márki-Zay Péter támogatja, rá is kerül a szórólapra a MMM logója – többen azt feltételezik, hogy az MMM által gyűjtött pénz maradéka ide kerül át.

„Ebben igazuk lehet olyan értelemben, hogy az időközi választáson a közös ellenzéki jelölteket nagy örömmel fogjuk támogatni. A MMM a bejött pénzből is támogathatja, pártfinanszírozást nem végezhetnek,

De közös ellenzéki jelöltet támogathatunk belőle” – válaszolta a polgármester az erre vonatkozó kérdésre.

Mint arról korábban beszámoltunk, Márki-Zay Péter kampányelszámolását már a választási kampány közben sem tudta bárki megtekinteni. 2022. januárjában megírtuk: ha meg akarta nézni Márki-Zay kampányelszámolását, jelszót kért az oldal. Erről bővebben ide kattintva olvashat.

Kapcsolódó

„Örülök, hogy csak én hibáztam, mindenki más tökéletes volt” – Márki-Zay Péter reagált a Direkt36 cikkére 

„Természetes, ha egy nagyarányú bukásból senki más nem akarja kivenni a részét” – írta közösségi oldalán Márki-Zay Péter, majd a „400 milliós mikróadománygyűjtésről” és a „közel 3 milliárdos kampányról” szólva a „biológiai szükségletek” felemlegetéséről is elmondta véleményét. Bővebben...

– írta közösségi oldalán Márki-Zay Péter, majd a és a szólva a felemlegetéséről is elmondta véleményét.

Nyitókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mocca08
2022. május 23. 19:22
Nagyjából hasonlót mondhattam én is oviban amikor megkérdezték maradt-e a csokis piskótából: "nem tudom, de ha maradt se adok, nyenyenye".
XTRO
2022. május 23. 16:57
Ezekhez képest egy itt a piros , hol a piros játékmester cigánygyerek a becsületesség jelképe..
kaffogó hebrencs
2022. május 23. 16:32
Rég ellopták már az utolsó fillér adományt is és röhögnek a sok bepalizotton. Mondjuk meg is érdemli, aki ezeknek egy filért is adott.
formax
2022. május 23. 16:24
Márki-Zay mondta: 1. Viselje büszkén a kék szalagot, az elszámoltatás és a korrupcióellenes küzdelem jelképét! 2. Ahogy eddig háromszor, most is el fogunk számolni a kampánypénzekkel. 3. Az MMM a kampány során mindig a saját nevében és saját felelősségére kért támogatásokat, azokkal átláthatóan el fog számolni. Megígérte, megcsinálta: a) Összességében a kampány a becslése szerint legalább 3 milliárd forint volt, ebből egy kisebb rész ment rajtuk keresztül. 800 millió forint közpénz volt, a fennmaradó 2 milliárdot ők gyűjtötték mikro-, illetve néhány nagyobb adományokból, volt, aki 100 milliókkal támogatta őket. b) Tételezzünk fel, hogy 3 milliárd forintból marad 30 millió, ami egy jelentős összeg, ebből néhány önkormányzati kampányt meg lehet csinálni. c) A pártok is tettek bele pénzt a kampányba, a hat párt összesen 200 milliót adott a központi kampányra. d) Stb. Íme a precíz elszámolás, minden további támadás khsgdéghaéh aséghh kfhéagdsf...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!