Kaltenbach Jenő szerint Márki-Zay mozgalmának „a háború volt a védjegye”

2022. május 20. 20:04

Az MMM egyik alapítója úgy véli, a pártalapítás egyfajta végső menedék akar lenni a volt miniszterelnök-jelölt számára, arra az esetre, ha Hódmezővásárhely is elvész.

2022. május 20. 20:04
null

Kaltenbach Jenő, a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) egyik alapítója a Facebook-oldalán az MMM-en belüli belüli harcokról  – pártalapítási bejelentés, több (egykori) prominens, Hadházy, Lukácsi helytelenítése, illetve Kész Zoltán nyilvános felszólítása – számol be, amelyek őt egyáltalán nem lepték meg.

Azt írja, a háború volt a mozgalom védjegye, majd úgy folytatja, hogy rendszeresen részt vett az elnökségi üléseken, amelyeken

az elnökség tagjain kívül mindig megjelentek az elnök egyfajta sleppjét jelentő háttéremberek,

akik mindenféle legitimáció nélkül az elnök és az elnökség egyes tagjai közti állandó vitákban az elnök segédcsapatát alkották.

„Egyebek mellett ez az állandósult, időnként káoszba forduló konfliktussorozat, valamint Márki már akkor is kibontakozó, finoman szólva határtalan ambíciói miatt döntöttem a távozás mellett” – fogalmazott. S arra utal, hogy nem ő volt az egyetlen, az alapítók közül alig valaki maradt.

„Az ambíciók és a képességek közötti disszonancia a jövőre nézve nem sok jót ígér. Nekem úgy tűnik, a pártalapítás is csak egyfajta végső menedék akar lenni, arra az esetre, ha Vásárhely is elvész” – zárja bejegyzését Kaltenbach Jenő.

(Fotó: Facebook)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NETUDKI
2022. május 21. 18:58
Hidegpatak ....... Neked is a háború miatt kellett a pártalapításban részt venned te huhogó szardarab ......... Csak aztán leléptél mint kurva a sezlonyról , mikor láttad , hogy süllyed a hajó ......... Tisztára mint a patkány ....... hidegpatak
Gyzoltan
2022. május 21. 17:59
Kaltenbach a politika perifériáját jelenti, a médiában is csak hézagkitöltő...
DonCiccio
2022. május 21. 14:33
Kaltenbach mit mond most MZP- ről, de tényleg olvassa ezt valaki ?
Ólat a trolloknak
2022. május 21. 10:17
Micsoda ocsmány komcsi szardarab ez az Eugén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!