Azt, hogy hitelességet kell adni a szegényeknek, a dolgozóknak, azaz a népnek. Hogyan lehet ezt megtenni? Úgy, hogy el kell venni a gazdagoktól. Az MSZP-nek is ezt az utat kellene járnia. Botka László miniszterelnök-jelöltsége alatt megindult valami ebbe az irányba, azonban ezt az utat nem fogadták el tőle.
A baloldali jelszavakból sok mindent megvalósított a Fidesz.
Létrejött a rezsicsökkentés, a családtámogatás, megemelték a minimálbért. Az ellenzék pedig nem használta ki azt a lehetőséget, hogy az elmaradt szociális programokat képviselje. Továbbá az ellenzék nem beszélt őszintén a külpolitikáról sem. Nem szóltak az Európai Unióval kapcsolatos problémákról, elhallgatták a NATO veszélyeit, pont azt, amely a mostani háborúhoz vezetett. Itt lenne az ideje, hogy mind az Európai Unióból, mind pedig a NATO-ból kilépjünk.”
Nyitókép: Facebook