Stummer Jakabnak: Négy éve azt írtad, hogy beszélni tudsz, de vezetni nem. Ezt be is bizonyítottad

2022. május 08. 16:58

Stummer János is felszólalt a Jobbik tisztújító kongresszusán, kemény hangvételű beszédben szólt oda Jakab Péternek.

2022. május 08. 16:58
null

Stummer János – Jakab Péter kihívója – Facebook-oldalán tette közzé a Jobbik tisztújító kongresszusán elmondott, kemény hangvételű beszédét, melynek során Stummer kifejtette, szerinte a párt ideológiailag teljesen kiüresedett, amiután néhány mandátumért eladta a maradék identitását is.

„Péter, az utóbbi két évben nem te irányítottad ezt a pártot”

Bejegyzésének elején leszögezte: „Nemzeti politika, szövetség a valósággal, erkölcs és felelősségvállalás. Ez az én utam, ezzel a beszéddel pedig ezt az utat ajánlottam tegnap a Jobbik tagságának.”

„Ennek a beszédnek az elején érdemes feltenni azt a kérdést, hogy ezen a kongresszuson rajtam kívül ki is a másik elnökjelölt, merthogy nem Jakab Péter az.

Négy évvel ezelőtt azt írtad nekem, hogy beszélni tudsz, de vezetni nem, az utóbbi két évben pedig ezt az állításodat bizonyítottad be” – indította beszédét Stummer.

„Mások irányítottak helyetted”

Stummer a beszédében elmondta, szerinte Jakab Péter a közösség megkérdezése nélkül adott át jogokat néhány kiválasztottnak, akik

Hozzátette, szerinte a Jobbik ideológiailag teljesen kiüresedett, történetének legnagyobb leépítése előtt áll az április 3-i történelmi vereség miatt. 

„Elég volt ebből!”

Stummer szerint változtatni kell a Jobbikon belül. 

– fogalmazott. Szerinte a pártnak korábban elvették a lelkét, aztán pedig néhány mandátumért cserébe eladta maradék identitását is. „Ne az legyen a mérce, hogy egyes baloldali politikusok mit sugdolóznak rólunk egymás között, vagy más megmondóemberek hogyan vélekednek a Jobbikról mindenféle TV-stúdiókban” – fogalmazott Stummer.

Kapcsolódó

Jakab: Az egyetlenegy eredmény, amit fel tudok mutatni, hogy még mindig létezik Jobbik!
A Jobbik újraválasztott elnöke a szavazás előtt fontos kérdéseket feszegetett a párt létével kapcsolatban. Bővebben is érdekel...

A Jobbik újraválasztott elnöke a szavazás előtt fontos kérdéseket feszegetett a párt létével kapcsolatban.

Nyitókép: Stummer János Facebook-oldala

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2022. május 09. 09:34
Nem lennék most a Stummer helyében... A Jobbikban nincs helye, a Mi Hazánkban nincs helye, lehet, hogy mennie kell dolgozni?
Papalimapapa
2022. május 08. 20:39
Van annak azért egy diszkrét bája, amikor két debil oktatja egymást. Már csak a Vona hiányzik a kidobósból. Szánalmas egy bagázs ez. Tragikomikusnak is nevezhetnénk, de ezek bent ülnek a Parlamentben. Nagyon ciki!
khomeini
2022. május 08. 20:16
Janosom, es az elmult evekben megis, hol szundikaltal?
simonvitéz
2022. május 08. 19:59
No, akkor Stukker és bajtársai lesznek a következők, akik otthagyják a Jobbikot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!