Mit érdemes tudni a hazánkba látogató CPAC-ről? – III. rész

2022. május 13. 11:21

A világ legnagyobb jobboldali dzsemboriját az Alapjogokért Központ rendezi meg jövő héten Magyarországon. Összegyűjtjük a CPAC-kel kapcsolatos kérdéseket, fontosabb információkat a tisztelt érdeklődők számára.

2022. május 13. 11:21
null

Az amerikai CPAC ma

A CPAC Amerika, sőt az egész világ legfajsúlyosabb konzervatív, jobboldali eseménye. Rengeteg országból érkeznek vendégek, újságírók, politikusok és gondolkodók. Ezzel együtt egy igazi amerikai politikai showról van szó, ami a XXI. századi tömegdemokráciában használatos legmodernebb technikai elemek kíséretében, korunk legbefolyásosabb közszereplőit hozza el felszólalóként a közönségének.

A felszólalók és közönségük is az amerikai jobboldal széles spektrumát képviselik, a panelbeszélgetések során a jobboldalra jellemző higgadt, tiszteletteljes és lényegre törő vita a hangsúlyos. A résztvevő, ha végig marad és jól használja ki az eltöltött időt, túlzás nélkül állítható, hogy az amerikai jobboldali politika szakértőjeként távozhat a rendezvény végén.

Mit várhatunk a CPAC Hungary-től?

A CPAC Hungary – mint írtuk – lesz az első európai Konzervatív Politikai Akciókonferencia, és már ezért is hatalmas figyelem irányul Budapestre május 19-20. között. Ám nem csak ezért számíthatunk a konzervatív világ lelkes részvételére – és a globális progresszió hisztérikus reakciójára –, hanem azért is, mert a rendezvénynek nem sokkal azután adunk otthont, hogy a magyar jobboldal ismét elsöprő győzelmet aratott a baloldal felett, annak ellenére, hogy a hazai ellenzék külföldi patrónusai minden eszközt – még a legalantasabbakat is – felvonultattak pártfogoltjaik támogatására. Nyilvánvaló, hogy a konferencia egyik feladata az lesz, hogy a résztvevők leszűrjék a páratlan magyar siker tapasztalatait, és idővel alkalmazzák ezt a tudást saját hazájuk politikai versenyében is.

amikor egyszerre jelenik meg egy nagy európai konfliktus veszélye, az orosz-ukrán háború beláthatatlan következményei, gazdasági, energetikai és morális válság a nyugati civilizáció legfejlettebb országaiban, valamint szembe kell néznünk azzal a rémisztő valósággal is, hogy mindeközben a hegemóniára törő baloldal immár gyermekeinket célozza. Az Isten, haza, család hármas egységét zászlajára tűzve a CPAC Hungary-n számba veszik majd a józan ész által kínált megoldásokat a civilizációnk előtt álló kihívásokra.

Szóba fog kerülni az is, amitől a nemzetközi baloldal olyannyira tart: az elmúlt években Magyarország politikája a világ oly sok konzervatívja számára követendő példává vált.

Míg a hazai baloldal – amióta létezik – a mintakövető magatartás híve volt, és hűségesen másolt korábban keletről importált, ma nyugaton beszerzett sablonokat, addig a tizenkét éves Fidesz–KDNP-kormányzat legnagyobb politikai újításai a magyar kihívásokra talált, külföldi tanulságok mellett a hazai viszonyokat és hagyományokat is figyelembe vevő egyedi megoldások voltak. Leginkább a családpolitika sikere mutatja, mennyire helyes ez a mintateremtő út, de persze több más példát is felsorolhatnánk.

Túlzás nélkül állítható, hogy Amerika és a világ jobboldalának kiemelkedő alakjai érkeznek Budapestre. Természetesen eljön az ACU elnöke, Matt Schlapp, de hazánkba látogat Rick Santorum, Candace Owens is. Videóüzenetet küld Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke, Tucker Carlson, az amerikai televíziózás legnézettebb alakja és maga Mr. Brexit, azaz Nigel Farage is.

A konferencia arculata hű marad a CPAC eredeti szelleméhez. A vendégek világszínvonalú lebonyolításra és látványos showelemekre is számíthatnak a gondolatébresztő beszédek és kerekasztal viták mellett. Mivel az érdeklődés sokkal nagyobb annál, mint ahány résztvevőt a helyszín be tudna fogadni, a szervezők gondoltak azokra is, akik csak távolról tudják követni az eseményt. A CPAC Hungary médiapartnere a HírTV, amely rendszeres bejelentkezésekkel és tudósításokkal készül. Emellett a folyamatos élő internetes közvetítés is elérhető lesz azok számára, akik semmiről sem szeretnének lemaradni (www.cpachungary.com). 

Cikksorozatunk első részét ITT, második részét pedig ITT olvashatja. 

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2022. május 13. 12:37
Mi azon csodálkoznivaló, hogy az emberek jól felfogott érdekeik mentén szavaznak. Nem véletlenül korlátozzák sok országban a libsik az információkhoz való nomális hozzáférést és a politikai pártokat. A franciáknál csak polgármesterek jelölhetnek, a németeknél libsi népfront van, az egyedüli kivétel fel sem emeli a fejét a porból már nácizzák, gyűléseiket állami provokátorokkal erőszakba fojtják, franciáknál hasonlóan járnak el. Annyi, hogy nálunk nincs ilyen.
Szuper
2022. május 13. 11:53
Nem tudom, hogy engedélyt kértek-e Zsenyától, meg attól a kis hunci-munci külügyminiszterétől? Remélem meghívták az ukrán nagykövet zsényscsínát is! Néhogy baj lögyön bélüle, és valaki idő előtt hihúzza a villásdugót a konnyektorból!!! :-)))))))))))))
Mich
2022. május 13. 11:38
Rossz időben, bár jó helyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!