„Egyelőre nem láttam, hogy olyan sokan ellenem fordultak volna, voltak ilyenek is. Tudjuk, hogy egy bolsevik pártban elég utasítani a főnöknek, hogy most őt kell támadni, és mindenki ráugrik. De én nagyon értékelem azoknak a kiállását, akik ezt nem tették meg. A DK-n belül beszédes, hogy kik azok, akik még vagy egyáltalán nem álltak bele ebbe, a Jobbikon belül – ahol Jakab Péter fontos szövetségese Gyurcsány Ferencnek – de ott is volt olyan, aki különvéleményt fogalmazott meg, és ezt én hálásan értékelem” – mondta.
Minden hátrányát elszenvedtem ennek az összefogásnak – tért rá a vereség okainak elemzésére Márki-Zay Péter, hozzátéve: az összefogás modellje megbukott, ezért mostantól ellenállásra van szükség Orbán Viktor leváltásához.
A Fideszre és Orbán Viktor miniszterelnökre térve Hódmezővásárhely polgármestere kijelentette: a náci Németország is megirigyelte volna a Fidesz propagandagépezetét. Véleménye szerint Gyurcsány Ferenc és a gyurcsányozás, amivel szét tudták verni az ellenzéki egységet. Úgy vélte, a 12 éve tartó gyurcsányozás eredménye, hogy a jobboldalon sok szavazót elvesztettek. A választás kapcsán pedig közölte: nem április 3-án, hanem a Fidesz már előtte elcsalta azt.
Hódmezővásárhely polgármestere arról is beszámolt, hogy ígéretéhez híven pártot fog alapítani, a mostani javaslata pedig az lenne, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alakuljon párttá, amely egy néppárt lenne.
Ezt azonban majd az MMM dönti el – tette hozzá.