Tovább pumpálja a pénzt a Tiszába Magyar Péter, idősek halálára alapozó tanácsadója

A korábban Márki-Zay Pétert is dotáló Raskó György agrárvállalkozó volt az, aki tavaly, egy azóta törölt posztban a Fidesz szavazóinak kihalását vetítette előre.

A hat ellenzéki párt által aláírt közlemény szerint konszenzusos döntés született: Végh Noémié lesz a mandátum.
A „demokrata ellenzéki pártok” úgy határoztak, hogy a Márki-Zay Péter által fel nem vett listás mandátumot a jobbikos Végh Noémi kapja – tájékoztatta az MSZP szombaton az MTI-t.
A hat ellenzéki párt által aláírt közlemény szerint konszenzusos döntés született: a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért, a Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik és az LMP egyhangú döntéseket hozott a megüresedett listás mandátumok betöltéséről.
Ennek keretében úgy határoztak, hogy Márki-Zay Péter országgyűlési képviselői mandátumának megüresedése után a mandátumot a hatpárti szövetség országgyűlési választási listáján a mandátumot nem szerzettek közül sorban következő első jelölt, Végh Noémi, a Jobbik Magyarországért Mozgalom politikusa veheti át.
Karácsony Gergely országgyűlési képviselői mandátumát a Párbeszéd Magyarországért politikusa Szabó Rebeka töltheti be. Dobrev Klára országgyűlési képviselői mandátumát pedig az LMP-s Bakos Bernadett kaphatja meg – írták.
(MTI)
Nyitókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala