Választási törvényt sértett Szabó Rebeka, Márki-Zay is gondban lehet

2022. március 26. 05:32

A Pest megyei választási bizottság egy olyan portál miatt lépett, amely százmilliókat költ baloldali politikusok, köztük Márki-Zay Péter posztjainak hirdetésére.

2022. március 26. 05:32
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Szabó Rebeka párbeszédes politikus megsértette a választási eljárásról szóló törvényt – állapította meg első fokú határozatában a Pest Megye 10. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság. A lapunk által megismert határozat szerint egy magánszemély fordult panasszal a testülethez, kifogásolva, hogy

a hatpárti összefogás egyéni parlamenti képviselő-jelöltje egy külső, tőle látszólag független finanszírozót von be a kampánykiadásainak fedezésébe

azzal, hogy a Facebook-oldalán a hirdetéseket a kormanytvaltok.hu oldal pénzeli. A kifogást tevő álláspontja szerint a portál nem maga a jelölt és nem is minősül nyilvántartásba vett jelölő szervezetnek.

Ezt az álláspontot osztva jutott arra a választási bizottság, hogy Szabó Rebeka a vonatkozó jogszabályban rögzítettekkel szembement. A törvény egyértelműen rendelkezik a választás tisztaságának megóvásáról, az esélyegyenlőség biztosításáról a jelöltek és a jelölő szervezetek között, valamint meghatározza a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelveit. A bizottság mind a jelöltek, mind a portált eltiltotta a további jogsértéstől – igaz, az érintettek még fellebbezhetnek, erre három napjuk van.

A jogsértés lényege, hogy kampánytevékenységet csak a jelölt, illetve az őt jelölő szervezet, jelen esetben az Egységben Magyarországért pártszövetség pénzelhet. Amennyiben harmadik szereplő teszi azt, ráadásul tisztázatlan forrásból, az sérti a választási eljárásról szóló törvényt. Márpedig ebben az esetben bizonyíthatóan erről volt szó.

A dolog pikantériája az, hogy Szabó Rebeka nincs egyedül ezzel a megoldással, sőt! Tudomásunk szerint a kormanytvaltok.hu idén február óta működik, egy impresszum nélküli honlapként, amelyen egy helyesírási hibáktól hemzsegő, az április 3-i választáson a baloldali összefogásra való voksolásra buzdító szövegen kívül más nem található. Akárcsak a honlaphoz kapcsolódó Facebook-oldalon, amely ugyanakkor Szabó Rebeka mellett számos baloldali, az Egységben Magyarországért logó alatt induló politikus posztjainak hirdetését finanszírozta.

Köztük van maga Márki-Zay Péter is, akire információink szerint eddig 62 millió forintot költöttek.

A hódmezővásárhelyi polgármester hirdetéseit az elmúlt időszakban csak ők hirdették, balos politikai propagandára ugyanakkor a titokzatos médium összesen mintegy 200 milliót szánt, ami igen jelentős összegnek számít. A portál tulajdonosi háttere, így a támogatás forrása sem ismeretes. Mindazonáltal, amennyiben a részvétlen, kegyeletsértő kommentjei miatt elbukott Gér Mihály helyett induló Szabó Rebeka zuglói alpolgármester esetében a jogsértést megállapították, úgy ez elvileg MZP-nél is hasonlóképp történhet.

Nyitókép: Facebook

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2022. március 26. 12:59
Márki-Zay realista értékelése: https://egyvilag.hu/index.shtml#PT111_markijay
nyugalom
2022. március 26. 12:49
Az ügynökök!
zakar zoltán béla
2022. március 26. 09:36
reby a szalma-széna szakértő
nyugalom
2022. március 26. 09:01
A galiciai meg az amish ciaügynök!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!