Márki-Zay: Az ellenzékben a nemzeti radikálisok, a keresztények, a cigányok, meg nagyon sokan ott vagyunk

2022. március 20. 18:15

A miniszterelnök-jelölt arra a kérte a baloldali szavazókat, hogy a következő két hétben kirobbanó ellenzéki botrányok ellenére se csüggedjenek el.

2022. március 20. 18:15
null

Több hét kihagyás után újra megtartotta szokásos vasárnap esti bejelentkezését Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltje ismét Simon András szoros felügyelete mellett ült asztalhoz, de ez sem akadályozta meg abban, hogy félreérthető mondatokat mondjon.

Márki-Zay kijelentette: az ellenzék március 15-i gyűlésére olyan sokan mentek el, – szerinte „akár százezer ember” is ott lehetett a Műegyetem rakparton – hogy az azt bizonyítja: a Fidesz mondásával ellentétben ő nem a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Ezt azzal indokolta, hogy az ellenzékiek között ott voltak a nemzeti radikálisok, a keresztények, és a cigányok is – szerinte ugyanis ezek a csoportok is támogatják a kormányváltást.

Mint elmondta: az ellenzék balliberálisozása „rosszindulatú propaganda”.

Nem tudni a nemzeti radikális címszó alatt kikre gondolt Márki-Zay, de a kifejezés elég enyhe, ha az antiszemita botrányba keveredő Z. Kárpát Dánielre és Szilágyi Györgyre értette, de legalább most nem emelte ki, hogy ő a kommunisták mellett a fasisztákat is képviseli.

Simon András megkérdezte az esélyekről a politikust, aki először hosszan sorolta, miért erősek a Fidesz esélyei, – itt olyan, általa is csak hallomásból ismert legendákat hozott fel, hogy egy faluban 2018-ban romániai emberek is szavaztak, akiket azóta sem láttak a településen – majd arra tért rá, hogy miért fog mégis győzni az ellenzék két hét múlva: háború, gazdaság, összefogott ellenzék, felnövekvő új generáció – sorolta Márki-Zay, aki szerint április 3-a után kétpárti parlament fog felállni, a kisebb pártoknak ugyanis szerinte „esélyük sincs” bejutni. Elmondta: az ő kutatási számaik szerint a diákok 80 százaléka a kormányváltásra fog szavazni.

Márki-Zay a Fidesz esélyeiről szólva azt is megjegyezte, hogy 2018-hoz képest százezerrel több erdélyi magyar regisztrált a választásokra.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje kizárja, hogy újabb Fidesz-kétharmad szülessen április 3-án, szerinte „már itt hazudott Orbán Viktor”, amikor arról beszélt március 15-én, hogy még soha nem álltak ilyen jól a csillagok a Fidesz számára 19 nappal a választások előtt.

Márki-Zay szólt a baloldali szavazókhoz is: arra kérte őket, hogy a kutatási eredmények és a következő két hétben kijövő ellenzéki botrányok ellenére se csüggedjenek, hanem menjenek el szavazni két hét múlva vasárnap.

Márki-Zay bejelentkezését itt nézheti vissza.

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Az ajtónak támaszkodni tilos
2022. március 21. 00:44
„Még az ellenzékiek is nevetségesnek tartják, hogy Orbán háborút ment volna előkészíteni Putyinhoz. Nem tart attól, hogy ezzel a kommunikációval inkább elriasztja azt a réteget, akik megválasztották miniszterelnök-jelöltnek?" – kérdezte egy néző. Márki-Zay Válasza: „Nézze meg valaki Putyinnak a metakommunikációját. Azt fogja látni, hogy Putyin rendkívül mérges volt Orbánra. Nem csak hogy egy hosszú asztal végében ültek, hanem a sajtótájékoztató után Putyin megalázóan faképnél hagyta orbánt. Ilyen megalázást Orbán Putyintól csak azért kaphatott, mert valami olyat kért tőle, amit Orbán nem volt hajlandó teljesíteni” Nakéremszépen, akinek eddig nem volt tiszta, most már az: MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT! MÁRKI ZAY EGY KÖZVESZÉLYES IDIÓTA ŐRÜLT!
Akitlosz
2022. március 20. 23:19
Nincsenek "antiszemita botrányok". Ezt a témát szemiták erőltetik, kevés sikerrel.
states
2022. március 20. 22:46
Két hét múlva ilyenkor vert haduk csonthalmain kígyózik a komcsináci tábor.
Inez
2022. március 20. 22:43
Lehet, én vagyok a hibás, DE! Akárhányszor meglátom, Makizagy távolba néző, önelégült pofáját, a legrémesebb kommunista rémálom jut eszembe. Akkoriban láttam hasonló képeket, a hatalmat birtokló szennyekről. Átnéz a nép felett, mit neki, hisz én vagyok az Isten, imádjatok! Pedig, ha tudná, hogy milyen rusnya a pofája, nem propagandázná annyira. Egy idióta, messiás tudatban szenvedő, retkes porszívó ügynök.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!