Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a Mathias Corvinus Collegium

2022. március 31. 15:36

A tehetséggondozást segítő együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

2022. március 31. 15:36
null

Rovó László rektor az aláírást megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, az egyetem fontos célja a tehetségek megtalálása, majd támogatása. Ehhez segítséget nyújt az együttműködés az MCC-vel, ami kiterjed az összehangolt oktatási tevékenységre, a tudásmegosztásra, a tehetséges diákok életpályájának támogatására, a társadalmi mobilitás előmozdítására, a határon túlról érkező magyar diákok segítésére, valamint a nemzetközi kooperációra – tudatta a professzor.

Fendler Judit, az SZTE kancellárja hangsúlyozta, a régió fejlődése szempontjából is fontos, hogy az MCC-nek köszönhetően a hallgatók Szegeden olyan képzésekhez, lehetőségekhez juthatnak hozzá, melyek korábban csak a fővárosban voltak elérhetők. Ezzel az MCC kiegészíti azt a kiválóságot, melyet a SZTE képvisel.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója kifejtette, az alapítvány jelenleg már 24 helyszínen több mint ötezer tehetséges diákkal foglalkozik tízéves kortól a PhD-fokozat megszerzéséig. A szegedihez hasonló intenzív és kiterjedt tevékenységet Budapest mellett Miskolcon, Debrecenben, Győrött, Kolozsvárott végez.

Az együttműködési megállapodás lényegében csak az írásba foglalása annak a közös munkának, amely az elmúlt hónapokban az egyetem és az alapítvány munkatársai között kialakult.

Az MCC nemzetközi előadókat, szakértőket hoz Szegedre, akik előadásokat, beszélgetéseket tartanak, melyek nemcsak az egyetemisták és a közoktatásban tanulók, hanem valamennyi szegedi számára nyitottak

– közölte a főigazgató.

Az alapítvány tevékenységének fontos szelete a könyvkiadás, idén mintegy 70 kiadványt jelentettnek meg, ezek bemutatói közül sokat Szegeden tartanak – tudatta a szakember.

Asztalos Kata, az MCC szegedi képviseletének vezetője elmondta, a tevékenységét Szegeden tavaly megkezdő alapítvány a városban három képzési szinten több mint 200 diákkal foglalkozik. A létszám a felmenő rendszerű képzéseknek köszönhetően hamarosan ötszázra bővül.

Az alapítvány szegedi központja jelenleg is várja a leendő SZTE-s diákokat a jövőre induló junior képzésére, valamint az egyetem első- és másodéves hallgatóit a felsőoktatást kiegészítő iskolarendszeri képzésére, amely hat területen biztosít lehetőséget arra, hogy  a fiatalok elmélyítsék gyakorlati és elméleti tudásukat.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ohassa
2022. március 31. 17:43
A szegedi egyetem az egy tekintélyes egyetem - volt. Az MCC meg egy fidesznyák birkaképző.
Da Vinci
2022. március 31. 16:00
Kezd beérni az alapítványosítás gyümölcse! Nagyszerű! Hajrá! Csak így tovább!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!