Ide vezetnek a szankciók: jelentős üzemanyag-drágulás jöhet hétfőn – érdemes még a hétvégén tankolni

A döntés az ukrajnai háború miatt született, és komoly hatással lehet a globális energiapiacra.

A MOL-vezér szerint csak pillanatnyi logisztikai gondok vannak.

Hernádi Zsolt volt az ATV vendége. Az Egyenes Beszéd című műsorban kifejtette, hogy Magyarországon nincsen üzemanyag-ellátási probléma, legfeljebb logisztikai, de az is lokálisan, és átmeneti jelleggel. Ennek oka, hogy
Kifejtette, hogy továbbra is annyi kőolaj érkezik az országba mint korábban, valamint, hogy Magyarországnak 90 napra elegendő vésztartaléka van.
– hangsúlyozta a MOL-vezér, aki szerint a továbbiakban is meg lehet tölteni az autókat a 480 forintos áron, mert „a Mol bírja”.
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre