holott a baloldali országgyűlési képviselőjelölt ez idő alatt végig a betéti társaság vezető tisztségviselője, valamint kültagja volt (beltag pedig a korábban a szintén az ő tulajdonában álló, később taglalandó DroneHouse Kft.-ben volt). Fricsovszky-Tóth ezzel nem csak a feddhetetlenségi nyilatkozatban vállaltakat szegte meg, hanem a jogszabályi kötelezettségeinek sem tett eleget. 2020-ban és az azt követő évben bár azzal a megjegyzéssel tüntette fel a „kényszertörlés alatt” álló Sigma Bt.-t, hogy az eladó, az adásvételnek nincs nyoma (ahogy a 2015 és 2019 közötti pénzügyi beszámolóknak sem), a vecsési egyéni körzetben induló baloldali politikus neve pedig továbbra is szerepel a cégjegyzésre jogosultak listáján.
Hasonlóképp a Sigma Bt.-hez, a DroneHouse Kft. is „kényszertörlés alatt” áll. E vállalkozásnál korábban több NAV-végrehajtás történt, 2018 és 2021 között felkerült az áfa-bevallást be nem nyújtó adózók listájára, mára pedig az adószámát is törölték. De míg a Sigma Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-nél nem egyértelmű, hogy Fricsovszky-Tóth túladott volna a vállalkozáson,
addig a DroneHouse Kft. eladása épp az előválasztási procedúra előtt történt.
eladása épp az előválasztási procedúra előtt történt.Csakúgy mint a Mandiner által később bemutatandó S-Fleet Solution Kft. esetében, amelytől az ellenzéki vecsési jelölt a cégadatbázisok adatai szerint tavaly júliusban vált meg, azt egy vajdasági lakhellyel rendelkező magánszemély vette meg. Az S-Fleet Solution Kft. „tevékenysége” úgyszintén ismert volt a NAV előtt, 2018 novemberétől 2019 júliusáig „szerepelt” az áfa-bevallást be nem nyújtó adózók listáján. A legutóbbi végrehajtási eljárást az adásvételt követő hat nappal indította az adóhatóság, 2021 novemberében pedig adószámtörlési határozatot hozott.
(Megjegyzendő, Fricsovszky-Tóth legutóbbi vagyonnyilatkozataiban – ideértve az előválasztás honlapjára feltöltött dokumentumot is – egyéni vállalkozót jelölt meg foglalkozásként, havi bruttó jövedelmét 300 ezer forintra becsülte.)