rengeteg embernek feltűnik Márki-Zay Péter átgondolatlan kommunikációja, és az ezután következő magyarázkodás, ami elbizonytalanítja a szavazókat.
„Nyilván sokat beszélgetünk erről, és sok mindenkinek elege van már a folyamatos magyarázkodásból” – hangsúlyozta a cégvezető, aki két konkrét példát is hozott:
„Márki-Zay úr mondta az előbb, hogy 43 ezer halál múlik a kormányon. Nem múlik 43 ezer, mert mindenhol haltak meg Covidban. Ez megint egy rossz mondat. Rossz mondat az, hogy a legnagyobb adósságunk van GDP arányosan. Nem. Volt 85 százalék, most nem éri el a 85 százalékot. Megközelíti, de nem éri el. Ezek megint nem jó mondatok, és akkor utána ezeken magyarázkodni kell” – mutatott rá.
Ne felejtsük el Gyurcsánynak
Felemlegette azt is, hogy amikor Márki-Zay négy évvel ezelőtt járt Pitvaroson, ő már akkor megmondta neki, hogy összefogás nélkül nem fognak tudni győzni. A válasz az volt rá, hogy ha nem sikerül most, akkor leváltják majd az ellenzéket. Arra azonban, hogy ez a mai napig nem történt meg, Gyurcsány Ferenc a legjobb példa