A kormánypártok leszavazták a melegházasságok magyarországi elismeréséről szóló javaslatot

A Fidesz képviselői leszavazták az erről szóló javaslatot az Igazságügyi Bizottságban.

A politikus közösségi oldalán jelentette be a hírt, miután az LMP felfüggesztette tagságát.

Amint arról korábban beszámoltunk, az LMP felfüggesztette Hajdu Máriának, a párt XII. kerületi képviselőjének a párttagságát. A képviselőnő a Facebook-oldalán kifogásolta, hogy a diplomabotrányba keveredett Hajnal Miklóst indítja az ellenzéki összefogás Hegyvidéken.
A Momentum elnökségi tagja Közgazdászként hivatkozott magára, kiderült, hogy nincs is diplomája, már sajnálja a történteket. Bővebben is érdekel...
„Az elmúlt napok történései után úgy döntöttem, hogy 13 év után kilépek az LMP-ből, és képviselőjelöltként elindulok az országgyűlési választásokon. Hosszú út vezetett ide, nem kevés küzdelem” – írja közösségi oldalán Hajdú Mária. A 3. számú választókerületben induló politikus hozzátette: „Egy biztos: mára nem maradt hiteles politikai erő, mindkét oldalt kizárólag az önös érdekeik vezérlik, éppen ezért indulok független jelöltként”.

Fotó: Facebook