A szankciókról döntő rendkívüli uniós csúcson azonban ez a lépés kimaradt az állam- és kormányfők által támogatott, majd hivatalosan a külügyminiszterek által elfogadott csomagból.
A döntést követően érzelmes üzenettel rukkolt ki Donald Tusk, a lengyel ellenzék vezetője, az Európai Néppárt első embere, aki a tanácskozás után azt írta közösségi oldalán: „Ebben a háborúban minden valóságos: Putyin őrülete és brutalitása, az ukrán áldozatok, a Kijevre hulló bombák. Csak a szankcióink nem igaziak. Szégyelljék magukat azok az EU-s kormányok, amelyek megvétózták a határozott döntéseket (Németország, Magyarország, Olaszország)”
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter több alkalommal is tagadta, hogy hazánk blokkolná Oroszország kizárását a SWIFT-rendszerből. Hasonlóképpen nyilatkozott a lengyel miniszterelnök is. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökTwitter-oldalán azt közölte: szombaton is tárgyalt Orbán Viktorral,