Még a pontozott vonalat is eltüntette vagyonnyilatkozata egy részéből a momentumos bajai jelölt

2022. február 10. 10:54

A baloldali politikus a „Tiszta múlttal, friss erővel!” szlogennel kampányol, de az önkényes módosítás ellenére is indulhatott a helyi baloldali előválasztáson, sőt, ő győzött.

2022. február 10. 10:54
null

„Önkényesen megváltoztatta a tavalyi előválasztásra leadott vagyonnyilatkozata tartalmi követelményeit a baloldal bajai országgyűlési képviselőjelöltje” – írja szerdai cikkében a Magyar Nemzet. Mint a portál emlékeztet: Kiss László ennek ellenére mégis indulhatott a bajai baloldali előválasztáson, sőt ő győzött, így jelen állás szerint a momentumos politikus száll ringbe az április 3-i megméretésen.

Az önkényes változtatásról

A momentumos politikus vagyonnyilatkozatának meglepő részlete, hogy annak „III. Tartozások” fejezetében a baloldali jelölt mindössze ennyit közölt: „lakáshitel, termőföldvásárlási hitelek, illetve a vállalkozáshoz kapcsolódó hitelek” (lenti kép). Ez pedig azért érdekes, mert

a vagyonnyilatkozatokban konkrétan nevesíteni kell a tartozás jogcímét, a hitelintézet nevét és a tartozás összegét. Kiss László ezt elmulasztotta, ráadásul az összeg megjelölésének kötelezettségére utaló „Ft” megjelölést is eltávolította a sor végéről.

A politikus baloldali riválisai nem hibáztak

Kiss Lászlóval szemben a politikus tavalyi előválasztási riválisai – a DK-s László Károly, a Jobbik–LMP–MMM–ÚK által jelölt Preininger Rozália és az Új Világ Néppárt által indított Vass Antal is –, a vagyonnyilatkozat összes tartami követelményét megtartva, kihúzással jelezte, hogy nincs tartozása.

A fotó bal oldalán Kiss László (Momentum) formailag önkényesen módosított, a jobb oldalán pedig László Károly (DK) formailag is megfelelő vagyonnyilatkozatának részlete.<br>Fotó: elovalasztas2021.hu
A fotó bal oldalán Kiss László (Momentum) formailag önkényesen módosított, a jobb oldalán pedig László Károly (DK) formailag is megfelelő vagyonnyilatkozatának részlete.
Fotó: elovalasztas2021.hu

A formai hiba kapcsán a Magyar Nemzet hozzáteszi:

az önkényes módosítás azért is meglepő, mert Kiss László – a formai követelményeket nem mindenhol tartva ugyan, de – szinte minden más tételről részletesen és alaposan beszámolt (ingatlanok, foglalkozásából származó jövedelem, gazdasági érdekeltségek) vagyonnyilatkozatában.

Ez pedig már csak azért is visszatetszést kelthet, mert Kiss László többek között a makulátlan előéletére hivatkozva kíván politikai előnyre szert tenni. A baloldali politikus a „Tiszta múlttal, friss erővel!” szlogennel kampányol és az előválasztás során Hadházy Ákos is azt mondta róla, hogy számára „Baján és környékén Kiss László jelenti a garanciát a tiszta közéletre!”

Kínos lehet a baloldalnak az ügy

Kiss László vagyonnyilatkozat-ügye – az érintetten és az általa képviselt politikai oldalon túl – az előválasztás lebonyolításában közreműködő Civil Választási Bizottságnak (CVB) és annak elnökének is kellemetlen lehet.

A sors iróniája, hogy Magyar éppen amiatt bírálta az egyes politikusok bevallásait, amilyen megközelítésből a Magyar Nemzet is górcső alá vette Kiss László vagyonnyilatkozatát.

 

Nyitókép: Facebook

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kmate1357
2022. február 11. 02:42
"a vagyonnyilatkozatokban konkrétan nevesíteni kell a tartozás jogcímét, a hitelintézet nevét és a tartozás összegét." A rendes vagyonnyilatkozatban igen, ezt a nyilatkozatot viszont az előválasztásra adta le, amit semmilyen törvény nem szabályoz, lévén egy az egyben az ellenzéki pártok bonyolították le. Szóval nem értem mire a felháborodás.
délvidéki
2022. február 10. 16:50
Egy újabb barom,aki maga alatt vágja a fát!33-34 évesen,tehát a Fidesz elmúlt 12 évében szedte meg magát (több 10 hektár föld,100 milliós mezgaz gépek stb.) erre ellene megy,mert szerinte ez a rendszer rossz!Felvett 1000 mezgaz támogatást,de jajong!Egy igazi hülye! Még főiskolás lehetett,amikor ez az éra elindult,tehát még kevesebb ideje volt ezt a vagyont felhalmoznia a lánglelkű ellenzékinek .... és még mielőtt,helyben ismerjük !
I_Isti
2022. február 10. 16:03
Azt is tüzes vassal sütögetném, aki egy szar word szarul formázott nyomtatványt csinál, amit nem lehet normálisan számítógéppel kitölteni. És még kézzel sem...
De Molay
2022. február 10. 15:24
Kitörölte a pontozott vonalat? Azannya! Miniszterelnök úr meg az egész vagyonát. Nincs szegénynek egy huncut vas megtakarítása sem. Amíg a vagyonnyilatkozatokat nem ellenőrzi senki és a házastársak vagyongyarapodása nincs mellette nincs miről beszélni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!