Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A főpolgármestert nem érdekli a Political Capital állásfoglalása sem, szerinte meg lehetne tartani a népszavazást április 3-án.

Karácsony Gergelyt az ATV Egyenes beszéd című műsorában kérdezték az egyesült baloldal népszavazási kezdeményezéséről. A műsorban szembesítették a főpolgármestert korábbi nyilatkozatával, miszerint „január közepére biztosan meglesznek az aláírások”, a január 6-i adásban a műsorvezető kérdésére elmondta, hogy ez „nagyjából január 15-e”. Megemlítették az adásban azt is, hogy Barabás Richárd, Karácsony párttársa is január 10-ét mondott, ehhez képest az aláírásokat január 21-én adták le.
A főpolgármester ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Karácsony Gergely egyébként kitért a Political Capital nyilatkozatára is, mint mondta, nem olvasta az elemzést, de hozzátette: „olyan jogász kollégákkal konzultálunk, akik alapján nyugodtan állítom, hogy ezt a népszavazást ki lehet írni [április 3-án - a szerk.]”.
Nyitókép: atv.hu