Nem nyerte el Tóta W. Árpád, a HVG publicistájának tetszését, hogy Puzsér Róbert az Index hasábjain is közöl publicisztikákat. Az újságíró azzal vádolja a kritikust friss Facebook-bejegyzésében, hogy „a kutyák dalát ugatja” azzal, hogy elszegődött az Indexhez.
Tóta W. Árpád szerint most már mindenkinek
egyértelmű, „mire kellett” az Index, s minden újságírónak „tudnia kell, mit legitimál, mihez adja a nevét”,
” az Index, s minden újságírónak „”,
ha oda ír – csak hogy az Index még újságnak tűnjön egy kicsit. A HVG szerzője úgy véli, hogy „nemcsak itt nyilvánul meg” „a taktika”. Az újságíró szerint ugyanilyen logika szerint létezik álellenzéki napi- és hetilap, és van frekvencia is, igaz, azon Bolgár György „túl veszélyes” volt, így másoknak adták.
A publicista az Index felmondott újságíróit méltatja. „Voltak, akik felálltak és mentek önerőből újraalapítani a szabadságot” – írja róluk. Velük szemben azok állnak, akik „a hódítókkal érkeznek”. Tóta W. Árpád szerint nekik ezzel jár ugyan pénz és felület, „de dicsőség csak annyi, mint bármelyik másik gyalognak”.
Tóta W. egyébként egy mandineres képkivágással illusztrálta bejegyzését. Kis adalék, hogy a Mandiner szerkesztői a szerző kérésére nem szemlézhetik az írásait.
Fotó: YouTube/HVG