Itt a legfrissebb közvélemény-kutatás: így áll most a Fidesz és a Tisza Párt

Továbbra is zajlik a közvélemény-kutatások „háborúja”, utánajártunk, mekkora a valós különbség a Fidesz és a Tisza között.

A béremeléssel 2010-hez képest 170 százalékosra nő a szociális dolgozók bére.

Kitartó és áldozatos munkájuk elismeréseként a kormány 20 százalékkal emeli a szociális dolgozók bérét 2022. január 1-jétől – közölte az emberi erőforrások minisztere kedden a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban. Kásler Miklós elmondta,
„Ezzel az intézkedéssel a kormány hozzájárul az önök által végzett munka jelentőségének elismeréséhez, anyagi körülményeik javításához és a pályán maradásuk elősegítéséhez” – szólt az érintettekhez a miniszter. Kásler Miklós a videó végén megköszönte a szociális dolgozóknak, hogy a koronavírus-járvány idején kitartottak, és hogy a legjobb tudásuk, valamint hitük szerint végzik a dolgukat.

(MTI)
A nyitókép illusztráció (Facebook)