Ki fogunk állni a gyermekeink védelmében,
mert óriási nyomás alatt vagyunk” – tette hozzá. Mint fogalmazott: a kormány egyedül nem tudja megvédeni a magyarok érdekét, és ezért van szükség a népszavazásra. Hasonló történt 2016-ban is – emlékeztetett Orbán Viktor. Magyarország egy népszavazással megvédte magát, és most ugyanezt kell tenni. „A helyzet az, hogy valóban zsarolnak minket, de ami jár az jár” – tette hozzá. „A gazdaságunk az egységes európai piac része, a pénz nekünk jár, és ezt a helyzetet nem lehet hosszútávon fenntartani” – húzta alá a kormányfő. „Ez egy idegjáték is” – tette hozzá.
Brüsszel számára ezért fontos a gyermekvédelmi törvény eltörlése
Orbán Viktor elmondta azt is, hogy ha nem lenne fontos ez az ügy, akkor az unió nem akarná, hogy vonjuk vissza a gyermekvédelmi törvényt. Mint fogalmazott: igenis fontos ez az ügy Brüsszel számára, mert elvárják azt, hogy az LMBTQ-aktivistákat engedjük be az iskolákba, óvodákba. Ha nem lenne fontos ez az ügy, akkor Brüsszel nem csinálna balhét. Hozzátette:
Egy választás nem egy délutáni kiruccanás, hanem egy komoly dolog, és arról szól, milyen lesz a jövőnk. Brüsszel azt szeretné, hogy a bevándorlás, az energia-áremelés, és a gyermeknevelési kérdésekben engedjen a kormány, de most ez nem történik meg, ezért akarnak változást”