Négyből három karácsonyi égősor veszélyes

2021. december 10. 08:19

A vizsgálaton megbukott termékeknél jellemzően nem csak egy, hanem többnyire hét-nyolc hiba is előfordult. 

2021. december 10. 08:19
null

A fogyasztóvédelmi hatóság idén is elvégzi a fényfüzérek és dekorációs célú világítástechnikai termékek szezonális ellenőrzését. A kereskedelmi forgalomból mintavételezett termékek több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának vizsgálatán a problémás árucikkek egyszerre akár hét-nyolc szempontból is kifogásolhatónak bizonyultak – tájékoztatott pénteken a minisztérium.

A gyertyák legalább nem ráznak

A közleményben hangsúlyozták: a hiányosságon ért karácsonyi díszvilágítási eszközök így nem kevésbé tűzveszélyesek, mint sok ragyogó gyertya, ráadásul utóbbiak garantáltan nem ráznak. „Pedig alaposan betehet az ünnepi hangulatnak, ha osztás helyett oltani kell az ajándékokat” – írták. Az ITM akkreditált mechanikai és villamos laboratóriuma hosszú évek óta vizsgálja a szezonális termékeket annak érdekében, hogy a veszélyesek kiszűrésével elejét vegye a baleseteknek.

A laboratórium a bolti kínálatból eddig 31 féle díszvilágítási füzért és dekorációs célú világítástechnikai terméket vizsgált meg. Közülük 24 típust talált áramütés- és/vagy tűzveszélyesnek. A megbukott termékeknél jellemzően nem csak egy, hanem többnyire hét-nyolc hiba is előfordult. 

(MTI)

Nyitókép: YouTube

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rasdi
2021. december 10. 20:46
Nálam 40 éve fenn van a karácsonyfán az első saját karácsonyfánkhoz vett izzósorunk. Sőt az is, amelyet még boldogult apámtól kaptunk általa "megbuherálva", a maga által készített betlehembe és egy fölé illesztett csillagba helyezett, a sorba illesztett két izzóval kiegészítve. No azt azután egy hivatal se vizsgálta:))))
Párhuzamos különvélemény
2021. december 10. 14:57
Hú, de jó ez az ITM közlemény! Most akkor MINDENKI idegeskedhet, hogy ő vajon 3:1-hez arányban élet/balesetveszélyes izzósort vett! Miért nem képesek felsorolni, hogy ez meg ez rossz, és ez meg ez jó? (Jó, tudom, papíron a rosszakat ki fogják vonni a forgalomból, ha-ha)
masikhozzaszolo
2021. december 10. 09:48
Levágtam három sort a hálóból, most jó? Bedugjam? Kültéri.
Senior
2021. december 10. 09:40
Mondjuk a 230V-ra direkt sorba kötött, tehát leválasztó trafó nélküli biszbaszokat eleve nem szabadna beengedni az országba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!